Több mint 30 ezren töltötték ki az aHang konzultációját, melyet a Fudan egyetemről szerveztek, és június 4. és 13. között lehetett kitölteni – számol be a Telex. A veszélyhelyzet miatt népszavazást nem lehet kiírni a kérdésben, ezért döntöttek a konzultáció mellett, de Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere már jelezte, helyi népszavazásokat szeretnének kiírni a veszélyhelyzet végeztével.

Gulyás Gergely szerint akár fővárosi népszavazás is dönthet a Fudanról

Gyorsinterjút adott a Fidesz-közeli Mandinernek Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, melyben szóba került a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának kérdése is. A miniszter szerint az egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Mint mondta, majd ha „meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni".

A polgármester szerint nem véletlen, hogy hétfő este, az éj leple alatt tárgyalják a két törvényjavaslatot a Parlamentben. Az egyik javaslattal ingyen átadnák a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit, valamint a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemlék épületeit, a másik beruházás pedig az alapítványról szól.

A válaszadók 44 százaléka online töltötte ki a konzultációt.

A konzultáció végeredménye:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott,

Budapesten nincsen semmilyen érdemi támogatottsága annak a beruházásnak, amit a Fidesz akar rákényszeríteni Budapestre, a IX. kerületre, és az országra.

Azt ígérte, országos népszavazási kérelmet is benyújtanak, hogy a Kínától felvett hitelből építendő kínai egyetemről ne csak a fővárosiak mondhassanak véleményt.

A gigaberuházás ellen két hete több ezres tömeg tiltakozott, erről itt számoltunk be: