Hungary

Gyurcsány Ferenc kikelt magából, leüvöltötte valaki fejét a fórumon

Nagyon felhúzta Gyurcsány Ferencet egy ember, aki megpróbálta megtrollkodni a DK debreceni kampányrendezvényét. Az esetről videó és készült és kikerült a világhálóra.

Az a bunkóság, amit maga nyom, nem elfogadható egy európai országban és még itt sem. Azt javaslom magának, hogy nagyon gyorsan fogja be a száját, megértette? A hétszázát!

– mondta Gyurcsány Ferenc. 

Gyurcsány Ferenc ezután elvonult, miközben valaki azzal fenyegetőzött, hogy leüti az ő „biztonsági emberét”, a videó készítői pedig megbeszélték, hogy az anyag megy fel az internetre.

Miután a Fideszhez közel álló médiumokon körbefutott a videó, a DK elnöke vasárnap jelentkezett egy Facebook-poszttal arról, hogy mi történt pontosan. Azt írta: ő csak megvédte az összegyűlteket Debrecenben. 

„Semmi más nem történt, csak rendreutasítottam valakit. Egészen pontosan azt mondtam neki, »viselkedjen, a hétszázát!«, mint egy óvodásra, úgy kellett rászólni”.

Pedig ő nem bánt velünk ilyen kesztyűs kézzel. Válogatott sértegetések, trágárságok, hazugságok épp, hogy csak tettlegességig nem fajult a rendzavarása. Senki nem lépett közbe, én megtettem.

– írta a bejegyzés mellé a politikus, aki a videóban azt is elmondta, hogy egy fiatal nő sírva otthagyta a rendezvényt a történtek miatt. „Ilyen viselkedés nincs, ez disznóság” – fogalmazott. 

Football news:

Ronaldo on Sulscher's criticism: Manchester United players must take responsibility for themselves. All in the same boat
Sulscher about Manchester United: We are not happy that we lost points. But Ronaldo has only been with us for a month, Sancho for two. We will add
Muller on Kimmich: As a teammate, I am for vaccination, if I think about others, as a friend, I can make his decision
Chelsea won't buy Saul out. He spent 45 minutes in the Premier League
Pioli on 4-2 with Bologna: Milan made a mistake, deciding that the game was over at 2-0, but found the strength to win
Steve McManaman: Ruediger is better than Real Madrid defenders and will make him stronger. Soon it will be the most glamorous place in the world
Milan won 8 of the first 9 league matches for the first time since the 1954/55 season