Hungary

Hallgatott a nép Orbán Viktorra – friss nyaralási statisztikák

Idén nyáron is abszolút sláger a Balaton: a főszezonban a belföldi foglalások 34 százaléka szól ide, így nagyjából 12 százalékpontot nőtt az átlagos foglalási érték az előző évhez képest a Szállás.hu legfrissebb adatai szerint.

Hallgatott a nép Orbán Viktorra – friss nyaralási statisztikák
Orbán Viktor Facebook-oldalán ezt üzente néhány hete: Több Balaton, kevesebb Brüsszel

A csütörtöki közleményben kiemelik: az augusztus huszadikai hétvége teltházas lesz a Balatonon.

Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: több partnerük visszajelzése alapján 70-90 százalékos a foglaltság júliusban és augusztusban. Az aktív foglalások száma 6 százalékkal, az egy főre jutó átlagos foglalási érték éjszakánként 4 százalékkal emelkedett 2019-hez viszonyítva – ismertette. Átlagosan 3 éjszakára foglalnak a magyarok idén nyáron a Balaton térségében.

A legnépszerűbb települések élmezőnyében Siófok, Balatonfüred és Hévíz áll. Őket követi Balatonlelle, Keszthely és Zamárdi. A top 10-es listán még Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód és Tihany kaptak helyet.

Idén júniusban és júliusban 0,8 százalékponttal nőtt az apartmanokban, 1,5 százalékponttal a vendégházakban, 2,3 százalékponttal a panziókban eltöltött vendégéjszakák aránya a tavalyi év azonos időszakához képest a magyar tenger partján. Ezzel szemben 5 százalékponttal csökkent a hotelekbe szóló vendégéjszakák száma. A népszerű balatoni települések közül a balatonszéplaki apartmanok átlagára a legmagasabb, személyenként és éjszakánként 10 281 forint, ezt követi Tihany 8806 forint/fő/éj árral, Siófok 8314 forint/fő/éj, Badacsony 8159 forint/fő/éj és Balatonfüred 8123 forint/fő/éj – mondta Kolma Kornél, az apartman.hu vezetője.

A magyar tenger mellett más belföldi, tóparti települések is keresettek a nyáron. A Tisza-tó környékén 5848 forint/fő/éj az átlagár, ez 15 százalékkal magasabb a tavaly nyári foglalásokhoz képest, és a régióban idén 6 százalékkal több foglalás érkezett, mint tavaly.

A Velencei-tó környéke messze felülmúlja a másik két tópart átlagárát, itt 10 ezer forint feletti az összeg, 10 292 forint/fő/éj áron lehet foglalni, ami 12 százalékos emelkedés 2019 nyarához viszonyítva – közölte a Szállás.hu.

(MTI)

Football news:

Sane on Robben and Ribery: I don't allow comparisons. The two of them have been world-class for 10 years
Atletico defender Jimenez has contracted the coronavirus. The club canceled morning training as a precaution
Canidia about Messi: Leo gets lost and suffers when his team is not the best on the field
Lampard confirmed that goalkeeper Mendy is undergoing a medical at Chelsea
Neymar and defender Marcel Gonzalez can get up to 10 matches suspended
Manchester City - the first Premier League club to win the 1st match in 10 consecutive seasons
Bartomeu has suspended Suarez's transfer to Atletico. He doesn't want to let a player go to a competitor for free