Hungary

Helikoptert is visz magával egy Marsra induló NASA-szonda

Ez lesz az első olyan repülő, amelyet egy másik bolygón terveznek használni. A NASA újgenerációs marsjárója július 30-án indul útnak. Két másik ország is expedíciót tervez a Marsra.

Az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek hamarosan gyors egymásutánban indít ember nélküli űrhajókat a Marshoz. A szondák újabb hulláma egyfelől az élet nyomait kutatja, másfelől a jövendőbeli űrhajósok számára készíti elő a landolást a vörös bolygón.

A három űrexpedíció szinte egyszerre időzített indulása nem véletlen: az alatt az egy hónap alatt kell útnak indítani a kutatóhajókat, amikor a Mars és a Föld optimális távolságban van egymástól, ezáltal a megtett utat és a szükséges üzemanyagot is minimalizálni lehet. Ilyen ablak 26 havonta egyszer nyílik meg. A Marsra induló űrhajók több mint 483 millió kilométert tesznek meg, mire jövő februárban elérik a vörös bolygót.

Az amerikai kutatók a hatkerekű marsjárót, a Perseverance-t akarják a Marsra juttatni, egyebek mellett azzal a feladattal, hogy olyan kőzetmintákat gyűjtsön, amelyeket aztán a Földön lehet majd megvizsgálni egy évtizeden belül. A NASA vezetője, Jim Bridenstine azt mondta: a küldetés elnevezése, a "Kitartás" most még fontosabb, mint valaha, hiszen az előkészítés éppen a koronavírus-járvány idején zajlik, így a kilövéshez meghívott vendégek száma is minimális lesz.

A Perseverance-projekten dolgozó tudós, Ken Farley szerint kiemelt feladata a küldetésnek, hogy igazolják,

volt élet a bolygón.

A Perseverance kamerái színesben veszik majd az ejtőernyős landolást, mikrofonjai pedig a környező hangokat is továbbítják a Földre. A rover a ritka marsi légkörben oxigént is megpróbál előállítani a szén-dioxidból. A Mars légkörének ugyanis 95 százaléka széndioxid. A légkörből kivont oxigént egyszer majd a Marsra érkező űrhajósok használhatják, és a rakétahajtóanyaghoz is felhasználható.

A NASA űrhajója július 30-án indul Cape Canaveralből. A Perseverance a Jezero-kráterben landol, egy ősi folyó deltatorkolatánál, ami egy kicsit kockázatos, mivel a talaj sziklás, dombos. Ugyanakkor a tudósok szerint megéri a rizikót, a hatvan mérlegelt helyszín közül ezért szemelték ki végül ezt. Úgy gondolják ugyanis, hogy 3,5 milliárd évvel ezelőtt víz és élet is lehetett ott, és valószínűleg ennek nyomait is meg lehet majd találni a kráter fenekén.

A NASA 2024-ig űrhajósokat akar küldeni a Holdra, a 2030-as években pedig a Marsra. A Perseverance az űrhajósruházat darabjait is elviszi a Marsra, hogy kiderüljön, beválik-e a helyi körülmények között.

Az Emírségek űrhajója, az Amal (Remény) szerdán indul Japánból: ez lesz az arab világ első bolygóközi missziója. Az űrhajó, amely a coloradói Boulder Egyetem közreműködésével készült, éppen abban az évben érkezik meg a Marshoz, amikor az Emírségek alapítása 50. évfordulóját ünnepli. A Dubajból irányított űrállomás a Mars körül keringve 22 ezer és 44 ezer kilométeres magasságban a bolygó légkörét tanulmányozza, és megfigyeli az éghajlatváltozásokat.

Kína július 23-án indítja a Tianven (Kérdések a mennynek) elnevezésű űrhajóját, amely egy rovert, vagyis "Mars-autót" és egy orbitális pályán keringő szondát küld a Marsra. Kína kisebb szondája számára viszont laposabb talajú helyszínt és könnyebb leszállást választottak. A Perseverance és Kína szondája is radarral kutatja majd a felszín alatti esetleges víztározó medencéket. A Perseverance munkáját egy kis,

1,8 kilogrammos helikopter is segíti a kutatásban, ez lesz az első robotrepülő, amelyet egy másik planétán vetnek be.

A Perseverance missziója mintegy 3 milliárd dollárba (936 milliárd forintba), az emírségek szondája 200 millió dollárba (62 milliárd forintba) kerül. Utóbbihoz azonban nem számolták hozzá a megérkezés utáni működési költségeket. Kína nem tájékoztatott a missziója költségeiről.

Mindeddig csak az Egyesült Államoknak sikerült leszállnia a Marson. Az első amerikai űrjármű 1976-ban érte el a bolygót. Jelenleg két NASA-egység, az In Sight és a Curiosity dolgozik a Marson. Hat további űrszonda: három amerikai, két európai és egy indiai a bolygó körül kering. Az Egyesült Arab Emírségek és Kína most szeretne az "elitklubhoz" csatlakozni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Morata is one of Juve's candidates for the forward position
Karl-Heinz Rummenigge: Messi can only be stopped if you deprive him of the pleasure of the game
Napoli offered 15 million euros for the Region. Real Madrid wants 25 million^. Real Madrid Defender Sergio Regilon can continue his career in Serie A
Neymar played a great match (despite poor implementation). Tuchel created a convenient environment for him to destroy the pressure of Atalanta
Guillem Balage: Juventus wants to get rid of Ronaldo's salary. It was offered to everyone, including Barcelona
Mbappe thanked the PSG doctors: Don't tell me about the pain
Liverpool presented a turquoise away kit for the 2020/21 season