Hungary

Internetes helyfoglalással kísérleteznek a francia strandok

Egyelőre kétféle modell verseng, az egyiknél leülni nem lehet, a másiknál tömeget alkotni.

Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.

Statikus vagy dinamikus legyen-e a strand? Ez a nagy kérdés a tengerparton Franciaországban, ahol újra megnyíltak a fürdőhelyek, de a koronavírus-járvány miatt új szabályokkal. A Földközi-tengeri Grande-Motte fürdőhelyen a statikus strandolás mellett döntöttek. Ez pedig azt jelenti: az interneten előzetesen kell helyet foglalni - számol be a Le Figaro.

A helyfoglalás ingyenes, és helyi turistairoda gondoskodik arról, hogy csakis annyian juthassanak be a strand területére, ahányan kényelmesen be tudják tartani a másfél-kétméteres távolságot a fürdőzők között. Jóval kevesebben vannak így a strandon, viszont ők kifekhetnek a napra – ami ma ritkaságszámba megy Franciaországban.

2000 négyzetméteren 252-en strandolhatnak a La Motte fürdőhelyen. A prefektus június elsejéig engedélyezte a kísérletet, amelynek az is fontos eleme, hogy nem kell maszkot hordani. Az emberek elkerülhetik egymást, mert egy út vezet a tengerhez, és egy másikon lehet kijönni onnan. Enni és zenét hallgatni tilos, és az állatok is ki vannak tiltva, de mobiltelefont sem lehet használni. A tengerparti városnak 20 ezer eurójába került a strand átalakítása a statikus modellre.

A strandok többsége közben dinamikus, ami jelen esetben azt jelenti: a napfürdőzés tilos. Leülni vagy lefeküdni nem szabad a strandon, csakis úszni vagy labdázni, mozogni lehet. Így sokkal több ember fér be a strandra, ahol viszont csak kevesebb időt töltenek el az emberek.

Football news:

Angelo Di Livio: Ronaldo is a super champion, he never creates problems. Hats off to you
Chelsea offered to buy Tagliafico from Ajax for 22.4 million pounds. For Chilwell, Leicester are asking for over $ 40 million. Ajax Left-back Nicolas Tagliafico could move to Chelsea in the summer
Nagelsmann after 2:2 draw with Hertha Again got a shit schedule. I don't know how it's made up
Bale will not leave Real Madrid in the summer. The club did not receive any offers
Ibrahimovic flew to Sweden. It will treat an injury to the calf muscle
Manchester United took 140 million pounds on loan. Perhaps this money will be spent on transfers in the summer
Napoli offers 22 million euros for God. Sassuolo wants 35 million^. Napoli intends to acquire the midfielder Sassuolo Jeremy Boga