Hungary

Közös tüntetésen tiltakozott az ellenzék a lehallgatási botrány miatt

A Terror háza múzeum előtt gyülekeztek az ellenzéki pártok támogatói, ahonnan este fél 7-kor indult el a tömeg az Andrássy úton a Fidesz Lendvay utcai pártszékházához. 

A kormánynak mennie kell és menni is fog

- mondta felszólalásában Donáth Anna. A Momentum európai parlamenti képviselője a titkosszolgálat tagjainak azt üzente, hogy a 2022-es kormányváltás után átvizsgálják a szolgálatok. 

Arató Gergely azt hangsúlyozta, hogy a kevesek gazdagodtak, a sokak szegényedtek.

Az az út, amelyiken ez a kormány megy, ha hagyjuk, kivezet Európából

- fogalmazott a DK-s képviselő, aki azt ígérte, addig nem nyugszanak, amíg meg nem tudják, kik hajtották végre a törvénytelen megfigyelést.

Tetlák Örs, az LMP politikusa szerint nem győzik elégszer mondani, hány vörös vonalat lépett át a kormány. 

Tisztesség dolgában állunk rosszul, ezért 2022-ben korszakváltásra van szükség 

- tette hozzá. 

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz távolmaradása a Nemzetbiztonsági Bizottság üléséről a kormánypárt beismerése a Pegasus-ügyben való részvételről.

Fiatal demokratákból öreg bolsevikok lettek a fideszesek

- jelentett ki a jobbikos honatya.

Bárándy Gergely úgy vélte, történelmi bűn az, hogy a kormány egyre jobban tolja az országot a keleti diktatúrákhoz.

A lehallgatási botrány arról szól, hogy a hatalom a vele kritikusokkal lehallgatja, megfigyeli, ami már nem elsősorban jogi, hanem politikai ügy

- közölte az MSZP-s politikus.

Lefőtt a kávé, és ’22-ben ennek ára lesz

- jelentette ki Dorosz Dávid, a Párbeszéd politikusa, aki szerint a Fidesz folyamatosan hazudik a lehallgatási botrányról.

A demonstráción Pálinkás József is felszólalt. Az MTA volt elnöke, Orbán Viktor egykori minisztere felidézte, hogy 1989-ben a magyarok azt mondták, elég volt, és az utcára vonulva követelték a változást. 

Orbán Viktor és kormánya visszatért a terror eszközeihez ezért most is ezt kell mondanunk: elég volt, és most is erőt kell mutatnunk

- mondta Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke.

Utolsóként Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja beszélt, és egy párhuzammal kezdte.

Ahogy Netanjahu 12 év után bukni tudott, most rajtunk a sor, hogy Orbán Viktor is bukjon jövőre

- hangsúlyozta Lukácsi Katalin hozzátéve, hogy Izraelben arra is sor került, hogy börtönbe kerültek politikusok.

A kormányellenes tüntetés végig rendben és fegyelmezetten zajlott. Egy ember a nagy meleg miatt rosszul lett, de a mentők ellátták, és végül nem kellett kórházba szállítani.

Football news:

Roger Hunt, the 1966 world champion and Liverpool's top scorer in the English championship, has died
Manchester United wants 50-55 million euros for Martial. Because of this price, Borussia will not buy him if Holand leaves
Sulscher on titles: Manchester United must win. I hope that in May we will fight for the trophies that we want so much to return
Kante will miss the matches with Juventus and Southampton due to illness
Anelka on replacing Messi: Leo will never forget that Pochettino did this. You can't treat him like that
Ted Lasso is the most popular comedy about sports. The idea came from an advertisement for the Premier League, the actors do not understand anything about football at all
Koeman about Fati: We will give him more playing time, but everything depends on his condition