Hungary

Ma először lesz demokratikus választás Pakisztán törzsek uralta részén

Szombaton először lesz választás Pakisztán törzsi lakosságú északnyugati részén, amelyet éveken át az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iszlamista harcosai uraltak, írja az MTI.

Várhatóan hárommillió szavazót járul az urnákhoz, hogy megválassza a 285 induló közül azt a 16-ot, akik majd tartományi parlamenti képviselői helyhez jutnak.

A területet egészen 2018-ig a gyarmati időkből örökölt kormányzati rendszerrel irányították, amely alapján az ott élőknek nem volt joguk politikai tevékenységhez.

Tavaly azonban alkotmánymódosítás révén beolvadt a terület Pakisztán északnyugati Hajber-Pahtunhva tartományába.

A változás óvatos bizakodásra ad okot a dzsihadista terrorizmussal szembeni harcban, ugyanis épp a terület politikai, közigazgatási légüres tere segítette az al-Kaida embereit bázisok megteremtésében. Ezek zömmel a 2001. szeptember 9-i, az Egyesült Államokban végrehajtott repülőgépes merényletek után jöttek létre, mivel sok dzsihadista szivárgott át a szomszédos Afganisztánból Pakisztán északnyugati részébe. A pakisztáni hadseregnek csak éveken át tartó csapássorozattal sikerült kiűzni az al-Kaida harcosait a területről, ám félő, hogy az Iszlám Állam nevű, ugyancsak dzsihadista terrorszervezet emberei megpróbálnak az al-Kaida helyébe lépni a tartományban.

Az Irakból és Szíriából gyakorlatilag kiűzött Iszlám Államnak bázisa van a szomszédos Afganisztán Nangarhar tartományában.

Football news:

Fiorentina wants to get Higuain as part of Chiesa's exchange to Juventus
Direct shots from a corner are a deliberate technique of the team from Portugal. Scored the winning goal in the 91st and moved closer to the Europa League
Brescia reported that Balotelli weighs 100 kg. He gained 8 kg of extra weight
60 years ago, the USSR team was the first to win the Euro
The Premier League admitted that incorrect penalty decisions were made in all of Thursday's matches
Manchester United of the mid-90s, Flamengo of the 70s, England of the 80s: 101 best forms in the history of football (first part)
UEFA President: The memory of the Soviet victory at Euro 1960 will live long