Hungary

Magasabb fokozatba kapcsol a magyar-horvát infrastruktúra-fejlesztés

Fejleszteni kell a Magyarországot Horvátországgal összekötő infrastruktúrát, ugyanis a határ menti együttműködés dinamikusabbá tétele elősegíti a gazdaság gyors újraindítását - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután a horvát kormány két tagját fogadta Nagykanizsán.

A Szijjártó Péter arról számolt be, hogy fontos, a határ menti közösségek élete szempontjából is kiemelt jelentőségű kérdésekről egyeztetett Horvátország külügyminiszterével, illetve a területfejlesztésért és európai uniós alapokért felelős miniszterével, Gordan Grlic-Radmannal és Natasa Tramisakkal.

Hangsúlyozta, hogy az együttműködési lehetőségeket akkor lehet igazán kihasználni, ha minél sűrűbb az összeköttetés a két ország, a határ két oldalán élő közösségek között. Ezért úgy döntöttek, hogy magasabb fokozatba kapcsolják az erre szolgáló infrastruktúra fejlesztését - közölte.

Mint rámutatott, jelenleg hét átkelő van a határon, s az átlagos távolságuk egymástól 50 kilométer, míg Nyugat-Európában ez mindössze 2-4 kilométer. Ilyen adottságok mentén pedig lehetetlen teljes mértékben kihasználni a szomszédságból fakadó előnyöket - húzta alá.

Szijjártó Péter közölte, hogy az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, miközben a horvátok is építkeznek, majd 2024-ig Ivándárdánál összekötik a két autópályát.Folytatódik a Murakeresztúr és Kotoriba közötti híd építése is a Murán, s a tervezésre vonatkozó pénzügyi forrásra közösen pályázott és nyert a két ország az EU-nál. Továbbá új átkelőt nyitnak Sárok és Főherceglak (Knezevo), illetve Zákány és Gotalovo között, néhány kilométerre lerövidítve a kerülőket a helyiek számára.

Hidakat építünk a szó szoros és átvitt értelmében is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bejelentett intézkedések rendkívül előnyösek lesznek a helyi közösségek és a gazdaság számára is. Utóbbi kapcsán pedig kitért arra, hogy a magyar-horvát kereskedelem volumene az idei év első felében 13 százalékkal nőtt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Soós Lajos

A miniszter tájékoztatása szerint emellett fokozni kívánják az energetikai együttműködést is, ezért a kormány javaslatot tett a magyar és a horvát gázvezetékrendszer integrációjára, hogy ezáltal is erősödjön a régió versenyképessége.

Végezetül kiemelte, hogy Magyarország és Horvátország a migrációs nyomás jelentős növekedésére számít az afganisztáni helyzet miatt.

"A két kormány világos álláspontot foglal el ebben a kérdésben: nem kívánunk illegális bevándorlókat látni Európának ezen a részén, megvédjük a határainkat, s fenntartjuk a jogot arra, hogy magunk döntsük el, kiket engedünk be az országainkba és kikkel vagyunk hajlandók együtt élni" - szögezte le.

Szijjártó Péter elmondta, hogy két héten belül Eszéken folytatják a felek a mostani tanácskozást, akkor a határ menti együttműködésre szolgáló EU-s források még hatékonyabb felhasználásáról fognak tárgyalni.

Football news:

Newcastle offers Fonseca a salary of 6 million pounds a year, including bonuses
Hazard can play with Barca. He has not played in the clasico yet, having missed the previous 4 due to injuries
Laporta about Fati: It was necessary to do everything possible for him to stay. Barcelona is the best place for him
Mourinho on 6 missed for the first time in his career: My feelings are not a problem. Such a defeat does not harm me, but the guys
Pellegrini pro 1-6 with Bude-Glimt: Roma deserved a slap in the face. I can only apologize
PSG hope that Ramos will make his debut for the club in November
Roma Mourinho was torn apart in the Arctic Circle - 6:1! Holand's friend has 2+ 3, Jose missed so much for the first time