Hungary

Megszavazta a Fidesz: elvették a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférában

November 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza. Ez a minisztérium szerint előnyös a munkavállalókra nézve, a szakszervezetek szerint azonban nem.

Az Országgyűlés kedden huszonegy előterjesztésről szavaz, amelyek közül az egyik legnagyobb vitát kiváltó a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosítása, amivel a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a kulturális szféra dolgozóitól.

A módosítási javaslatot

A törvénymódosítási javaslatot még április közepén töltötték fel a parlament honlapjára, benyújtója Semjén Zsolt, előadója pedig Kásler Miklós. Bevezetőjében az olvasható, hogy az Országgyűlés az állami és az önkormányzati közszolgáltatások hatékonyabb ellátása, a közszolgáltatások ellátására foglalkoztatottak jogviszonyainak a közszolgáltatás jellegéhez és tartalmához igazodó differenciálása, továbbá munkájának anyagi elismerése elősegítése, illetőleg a kulturális közszolgáltatások kiszélesítése és azoknak a XXI. századi követelményeknek való megfelelése érdekében alkotja ezt a jogszabályt, de ezzel valójában

november 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete április 9-én kapott levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amelyben azt kérték tőlük, hogy április 14-éig küldjék el az észrevételeiket, vagyis gyakorlatilag a húsvéti hosszú hétvége állt előttük a véleményalkotásra. A most elfogadott jogszabály kiterjed a

A munkáltatónak július 1-ig kell tájékoztatnia a közalkalmazottat a jogviszony átalakulásáról, majd július 15-ig új ajánlatot kell tennie. A munkabér nem lehet alacsonyabb annál, amekkora összegre „közalkalmazott illetményként – ideértve a fizetési osztály és a fizetési fokozat szerint megállapított illetményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot és a rendszeres keresetkiegészítést – 2020. október 31-én jogosult lenne”. A szerződést október 31-ig kellene megkötni.

A módosítás szerint június 1-től egyáltalán nem is lehetne új közalkalmazottakat felvenni ezekbe az intézményekbe.

A minisztérium szerint előnyös a közalkalmazottak jogviszonyváltása, a szakszervezet azonban arra kérte Kövér László házelnököt, ne most lépjék ezt meg. Hiába, a javaslatot egy hónappal ezelőtt benyújtották, most pedig el is fogadták.

Football news:

Joan Laporta: if I were Xavi, I would never go to Barca under this management
Bayern, Atletico and Everton are Interested in Zaa
Joan Laporta: Messi is the best in history. We must create appropriate conditions for it
Mourinho on Bergwein in reserve: Klopp, Pep and Lampard you ask such questions
Solskjaer on Pogba: he's been great since the restart. When Paul plays like this, you can't help but include him in the lineup
Alisson: the points Record was not Liverpool's goal. We are still Champions
Inter want to extend Sanchez's lease and are willing to pay extra for him to Manchester United if the clubs play in the Europa League final