Hungary

Megszólalt Bajnai Gordon: "Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban"

Szombaton a Blikk írta meg, hogy visszatér a politikába Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, aki a Momentumot segíti tanácsaival. Fekete-Győr András pártelnök a lapnak azt mondta, hogy a 2022-es kampány előtt több embert is felkértek, akik főként a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni. Bajnai Gordon volt kormányfő is besegít az ellenzéknek. Bajnai cáfolta, hogy visszatérne a politikába.

Bajnai Gordon a Facebookon cáfolta, hogy a Momentum színeiben visszatérne a politikába.

Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban, muszáj megszólalnom.

Fekete-Győr András adott csütörtökön hosszabb interjút, ebben engem is említett és pontosan fogalmazott: ”...és szoktam Bajnai Gordon volt miniszterelnök úrral is egyeztetni“. Ez így igaz.

Azóta nagy kört futott a sajtóban az ebből kreált klikkvadász hír, miszerint “Bajnai visszatér a politikába, a Momentum színeiben”. Ez így viszont már nem igaz.

- kezdete posztját Bajnai, amelyben azt is leírta, hogy

2014 óta külföldön dolgozik egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként, civilként, azóta aktívan támogatja azokat, "akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért."

Azt is hozzátette, ezért segítette Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát, illetve ajánlotta az EP-kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt.

"Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek" – írta.

Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban, muszáj megszólalnom. Fekete-Győr András adott csütörtökön...

Közzétette: Bajnai Gordon – 2020. szeptember 27., vasárnap

Bajnai a Gyurcsány-kormány bukása után egy évig, a 2010-es választásokig vezette az országot miniszterelnökként. A korábbi kormányfő 2013-ban tért vissza a mára megszűnt Együtt színeiben, amellyel szövetségre léptek az MSZP-vel, ám Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségével kudarcot vallottak, az újabb Fidesz győzelem után Bajnai visszavonult a politikától – teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: HVG, 24.hu

Football news:

We continue to collect the best team in history. Now the right-wing defenders of the
Ryan Giggs: It may be 15-20 years before the Manchester United title
Galaxy fired head coach Skelotto
Gattuso about 1:0 Sociedad: match depended, decide whether Napoli the task of advancing to the playoffs the Europa League more than half
The fall of the Portuguese, whom Cristiano put above himself. From Chelsea and Mercedes in 16-to viewing in Kuban and term for drugs
Juve are in talks with the sacked Sarri to terminate their contract. The coach received 5.5 million euros a year
Fonseca Pro 0:0 with CSKA Sofia: The quality of Roma's game in Serie A is different, but that's normal. Rotation is needed