Hungary

Nem látja szívesen a többség a kínai egyetemet

Ha a többségen múlna, nem épülne meg a Fudan Egyetem Budapesten  derül ki a Népszava által felkért Publicus Intézet felméréséből, amit áprilisban végeztek.

3,7 millió lehet az éves tandíj, és havi hatmilliós fizetés is kinéz az oktatóknak a Fudanon

A két összeg az Innovációs és Technológiai Minisztérium számításaiban szerepel.

A közvéleménykutató szerint a megkérdezetteknek csak alig ötöde gondolja, hogy ez a beruházás Magyarország számára előnyös lenne.

Szokatlan módon a beruházás megítélése nem egységes a Fidesz-szavazók körében. Noha a kormánypárti tömb jobbára egységesen ítéli meg és támogatja a kabinet terveit, ezúttal a Fidesz híveinek csak 62 százaléka véli úgy, hogy a kínai egyetemnyitás Magyarország számára előnyösebb. Az ellenzéki szavazók 92 százaléka szerint Kína nyer az üzleten.

Az 540 milliárdos beruházást jórészt kínai hitelből állják, amit magyar közpénzből kell majd visszafizetni, így aligha meglepő, hogy az aktív dolgozók 86 százaléka nem igazán látja meg ebben a számára kedvező ajánlatot.

A felmérésből az is kiderül, hogy a többség nem bízik benne, hogy az ellenzék képes lenne meggátolni a kínai beruházást.

Palkovics megbeszélésre hívta Karácsonyt és Baranyit a Fudan Egyetemről

A ferencvárosi polgármester nem sok jóra számít.

Football news:

Eden Hazard: I broke my ankle three times. How 10 years ago will no longer be
Vaccination against COVID-19 is mandatory for stadium visitors at the 2022 World Cup. Qatar will buy a million doses for visitors
Euro 2020: Group A results
Griezmann about Ronaldo: He is unique and perfect, he inspires all of us. He is a role model
Roberto Mancini: Italy didn't have to win, but we still fought for the victory. This is important
Verratti on the match against Wales: I'm happy. I wasn't sure if I would be able to play in the tournament after my injury
UEFA regarded Neuer's LGBT armband as a team symbol for diversity. Germany will not be punished