Hungary

Presszó nyílt volna a Gömbkilátó teraszán, de semmi nem lett belőle

Gombkilato

Futurisztikus, lélegzetelállító, elgondolkodtató – a balatonboglári Gömbkilátó kétségtelenül az egyik legkülönlegesebb építmény a tó partján. A Várdombon álló emblematikus szerkezet, ha az állítólagosan tervezett panorámapresszót végül nem is nyitották meg a teraszán, csak úgy vonzza a látogatókat.

A Balaton partján magasodó Gömbkilátót az 1958-as brüsszeli világkiállítás sztárja, az Atomium ihlette, és eredetileg nem is kilátónak tervezték, hanem a magyar alumíniumipar nagyszerűségét hirdető reklámépítménynek, amit aztán a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutattak be 1963-ban. Innen került később Balatonboglárra, ahol azóta a település jelképeként a turisták egyik kedvenc látványosságának számít. A MOL Nagyon Balaton és az Index közös sorozatában a Magyar Atomium gömbje, a Várdombon álló Xantus János-gömbkilátó is bekerült a Balaton legjobbjai közé.

A Kádár István mérnök tervei alapján készült, 15 méter átmérőjű, hatalmas alumíniumgömb már a bemutatásakor elkápráztatta a közönséget. A balatonboglári tanács meglátta benne a fantáziát, és megvásárolta kilátónak a boglári Várdombra. Eredetileg belső üvegburkolatot kapott volna, egy panorámapresszót kialakítva a teraszán, de arra jutottak, hogy a természeti erőkkel szemben nem lenne elég ellenálló, így ez az ötlet végül nem valósult meg. Erős szélben egyébként a gömb akár több métert is kilenghet, rugalmas szerkezetének köszönhetően viszont nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg legurul a dombról...

A kilátó 2012 óta felújítva, pazar díszkivilágítással fogadja a turistákat. A lábánál időközben a családosok örömére egy kalandpark és egy bobpálya is nyílt, illetve az alatta fekvő rét adott otthont az első két Balaton Piknik fesztiválnak.

(Borítókép: Best of Balaton)

Football news:

Kane believes that Tottenham will sell him in the summer to earn funds for investing in the team
Pavel Nedved: Ronaldo will stay at Juventus. Dybala's agent will be in Turin next week
Wijnaldum about Liverpool fans: Sometimes I felt that I was not appreciated and loved enough
Nagelsmann, pig, get lost in Munich-1860. About 20 fans insulted the coach of Bayern
Mateus Fernandes: I dreamed of playing for Barca, but they did not treat me as a professional player there
Pogba and Manchester United continue to negotiate a contract extension. Sulscher confirmed
Mateus Fernandez: Messi is a genius. I watched his training sessions in Barca-it's incredible