Hungary

Régóta várt funkció érkezett az Androidba, fájlokat oszthatunk meg vele

A Google egyelőre csak néhány Pixel- és Samsung-telefon számára tette elérhetővé a Közeli megosztás nevű funkciót, de a következő hetekben tovább bővülhet majd a lista.

Régóta lehetett már arról tudni, hogy a Google egy olyan fájlmegosztó funkciót készít az Androidhoz, mint ami az Apple eszközein is bevált már. Az AirDrophoz hasonló megoldást Nearby Sharingre keresztelték el, és már videót is láthattunk arról, miként működik a fejlesztés. Mostantól viszont a felhasználók egy része már élesben is kipróbálhatja.

A Google bejelentette: bizonyos Pixel- és Samsung-telefonok számára elérhetővé tették az Android új funkcióját, amit magyarul Közeli megosztás néven kell majd keresni a menüben. Hogy melyek azok a telefonok, amelyeken már kipróbálható az újdonság, azt nem részletezte a cég, annyit viszont igen, hogy az Android 6.0, vagy annál frissebb operációs rendszerek támogatják a használatát, illetve azt is, hogy a következő hetekben még több készülék számára teszik elérhetővé.

A Közeli megosztás segítségével könnyen és gyorsan küldhetünk fájlokat azokra a készülékekre, amelyek a közelünkben vannak. Ehhez nem kell mást tenni, mint a listából kiválasztani a címzettet, majd a másik félnek megerősítenie, hogy elfogadja a felkérést.

A rendszer ezután automatikusan kiválasztja azt a protokollt, amelyen keresztül optimális az átvitel. Ennek köszönhetően akkor is elküldhetjük a fájlt, ha egyébként épp offline vagyunk.

A felhasználók emellett beállíthatják, hogy ki lássa az eszközüket a funkció segítségével, így nem kell attól tartani, hogy a Közeli megosztással vadidegenek akarnak fájlokat küldeni a telefonunkra.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

It's time to learn the names of new Borussia heroes. Now there are 17-year-old boys making goals
Paulo Fonseca: it's Important to bring Smalling back to Roma. We have only 3 Central defenders
Arteta about 2:1 with West ham: Arsenal made life difficult for themselves with losses, but they fought and believed in victory
Palace midfielder Townsend: Could have beaten Manchester United with a bigger difference. We had moments
Philippe Coutinho: I am motivated and I want to work hard to make everything work out well on the pitch
Torres on Chelsea: I Thought I could remain a top player, but I was unstable. Although there were enough successes
Neville on the broken penalty against Manchester United: an Absolute disgrace