Hungary

Súlyos szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat a rizsben lévő arzén

A rizs jobban elraktározza a szervetlen arzént, mint más gabonafélék, és a talajból, de vízfolyáson keresztül is belekerülhet.

A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.

A manchesteri egyetem kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a rizs az egyik legelterjedtebb gabonaféle és ez veszélyeztetheti az egészségünket: rizst fogyaszt a világ népességének nagy százaléka, közel 3 milliárd ember táplálkozásának a fontos eleme a rizs.

Bár korábban megosztotta a kutatókat, hogy mennyi is a rizs szervetlen arzéntartalma és hogy mekkora mennyiség okoz egészségügyi kockázatot, mostanra beigazolódott, hogy a rizsfogyasztás és ezen keresztül az arzénbevitel évente több százezer ember haláláért tehető felelőssé – számol be az eredményükről a Science Daily.

Az arzén közismert méreg. Azonban a tudósok most arra mutattak rá, hogy okozhat rákot és szív- és érrendszeri problémákat is, még akkor is, ha csak rendkívül kis mennyiségben, de hosszú időn keresztül visszük be a szervezetünkbe. Például rizzsel: a rizs ugyanis a többi gabonaféléhez képest jobban elraktározza a szervetlen arzént.

Szerves arzén van például a tenger gyümölcseiben is, ezek azonban ártalmatlanok az emberi szervezetre. Már a WHO korábban is figyelmeztetett arra, hogy a rizs az egyetlen élelmiszer, amelynek az arzéntartalma hosszú távon komoly egészségügyi problémákhoz vezethet és rákkeltő vegyületek is vannak benne: a rizsből készült liszt pedig sok sütemény alapját adja, de még anyatej-helyettesítő tápszereket is készítenek belőle.

De hogyan kerül arzén a rizsbe? Például természetes vizekben és a talajban lévő arzéntartalmú vegyületeken keresztül, de az Amerikai Egyesült Államokban például a rizst olyan földeken termesztik, ahol korábban gyapotot termesztettek, ezt pedig arzéntartalmú gyomirtóval kezelték.

A tudósok ezért változatos étrendet javasolnak és azt, hogy a sima fehérrizs helyett fogyasszunk barna, vagy basmati rizst, mert ezeknek alacsonyabb a szervetlen arzéntartalma.

Football news:

Ivan Perisic: it was an incredible Year in Bayern. I took three trophies and played in a great team
Leicester can rent Germany defender TA from Bayer. Compensation - 40 million euros
Kevin de Bruyne: would Prefer to score 5 goals and give 5 assists for the season, but win the Premier League
Javi Martinez leaves Bayern Munich. He won the treble twice with the club
Roma received a technical award for a childish mistake-they did not include a 23-year-old player in the adult application. The General Secretary of the club has already quit
The ball with children's drawings will be played in the match for the UEFA super Cup
Barcelona earned the most in the season - 840.8 million euros. Real Madrid - second, Manchester United - third