Hungary

Szíjj László áll a luxusjachtokat üzemeltető máltai offshore cég mögött

Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó áll a cég mögött, amely üzemelteti az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat, derítette ki az Átlátszó. A Lady MRD az a jacht, amit például Mészáros Lőrinc is többször igénybe vett már. 

A jacht tulajdonosát eddig egy máltai offshore cég rejtette, azonban a pénzmosás elleni uniós direktíva miatt a máltai offshore cégek valódi tulajdonosainak kilétét is nyilvánosságra hozták.

Ebből az adatbázisból derült ki, hogy az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László, a negyedik leggazdagabb magyar.

A lap korábban többször követte az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű magánrepülőgép útját, és a gép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD tartózkodott. 

Egyébként a Szíjj cégének tulajdonában lévő Lady MRD-ot jelenleg eladásra kínálják, az összeg 16 millió 900 ezer euró, vagyis nagyjából 6 milliárd forint. Most az is kiderült, hogy az L&L Charter Ltd nevére regisztráltak egy másik jachtot, az Artemy nevűt is, melynek a fedélzetén 2016 nyarán fotózták le Mészáros Lőrincet és feleségét. A jachtok ügyében az Átlátszó kereste Szijj Lászlót is, de még nem válaszolt nekik. 

Football news:

Bartomeu's future in Barcelona will be discussed by the Board of Directors next week
CSKA is ready to offer 7 million euros for defender Fuchs. Internacional wants 10 million^. CSKA intends to acquire the Central defender of Internacional Bruno Fuchs, who is also claimed by Monaco and Lille
Goretska Pro 8:2 with Barca: This is only the first of three steps
Matteus on the defeat of Barca: it is Painful to see what happened to the team that inspired us for so many years
Bartomeu met with Pochettino this week. He could replace Sethien at Barca
Salihamijic Pro 8:2 with Barca: Bayern are very happy, but they want more
Recently, Mueller did not want to renew his contract with Bayern. Now he's turning the football around