Hungary

Tanulmányi versenyt hirdet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Magyar gulág 1945–1953 címen hirdet tanulmányi versenyt középiskolás diákok számára a Nemzeti Emlékezett Bizottsága. A szervezők célja, hogy megismertessék a diákokkal a második világháború után berendezkedő kommunista diktatúra erőszakos hatalomgyakorlási módszereit, a kitelepítések és a kényszermunkatáborok történetét. A versennyel a szovjet típusú totalitárius rendszerek magyar áldozatainak szeretnének méltó emléket állítani. 

A vetélkedő során a lexikális tudás tesztelésén túl a diákok kreativitását is szeretnék igénybe venni, a feladatokkal fejleszteni kívánják az indulók kompetenciáit is, főként az információszerzés és -feldolgozás terén. 

A 11. és 12. évfolyamos diákokból álló 2-4 fős csapatok jelentkezését 2020. december 6-ig várják. A több fordulóból álló verseny első etapja ugyanis december 7-ig 0 órától kezdődik és december 12-e 24 óráig tart. A versenyen való részvétel díjmentes. A következő fordulóba azok a csapatok jutnak be, akik az 1. forduló feladatsorát legalább 50 százalékos eredménnyel töltötték ki. 

A verseny részleteiről és a felkészüléshez szükséges speciális ismeretanyagokról a Magyar gulág nevű weboldalon lehet tájékozódni, amelyet azért indított a Nemzeti Emlékezett Bizottsága, hogy ezzel az információs oldallal is tisztelegjenek a hetven éve létesített recski munkatábor, valamint a kelet-magyarországi munkatáborok áldozatainak emléke előtt. 

A szervezők arra bátorítják a részvevőket, hogy projektfeladatuk elkészítése sor kutassák fel a szűkebb környezetük múltját is, ezek a felfedezések ugyanis a tudományos történetírás ismeretanyagát is gyarapítani fogják. 

Football news:

Conte on 2-1 with Milan: Before the winning goal, the result was unfair. Their goalkeeper is the best player of the match
Mikel Arteta: Arsenal did everything right, but they lost. Wins give confidence
Nicolo Barella: We proved that we are stronger than Milan
Go do your voodoo shit, you little ass. Ibrahimovic-Lukaku during the Cup match
Pioli on the defeat by Inter: The only difference was the relegation. There could be any result in equal teams
UEFA has no plans to abandon the Euro in 12 cities. Other options are undesirable
Eriksen scored for Inter for the first time in almost six months - Milan in the Cup in the 97th minute from a free kick