Hungary

Vettem néhány szexi fehérneműt a boksznak

Tyson Fury életének nagy pillanata volt, amikor Vlagyimir Klicskót legyőzve a nehézsúlyú boksz profi világbajnoka lett. A brit bunyós azóta, 2015 november óta, közel három éve egyetlen meccset sem vállalt. Pszichológiai problémái, doppingügye, drogozása, alkoholizmusa miatt eltávolodott a sporttól. Fury szombaton vív újra meccset, ennek okán beszélt a BBC-nek a mögött lévő három évről.

 „Mindennap úgy ébredtem fel, hogy azt kívántam, bárcsak ne ébrednék fel többé. De én vagyok az élő példa arra, hogy a szakadék széléről is vissza lehet térni" – mondta Fury, akit szteroidhasználata miatt eltiltották, és címeitől is megfosztottak. A bokszoló kiégett, depressziós lett, ivott és kokainozott, és erről nyíltan is beszélt, azt mondta, csak így bírta elviselni a betegségét.

 „Elég sok ember szenved lelki betegségektől, akiknek minden napjuk szürkévé válik, de az élet újra javulhat, és elkezdesz élvezni apró dolgokat. Nem tudom megmondani, mi tett depresszióssá. Gazdag, híres, fiatal, egészséges és családos voltam – minden megvolt, amiről csak egy ember álmodhat – , de mégis depressziós voltam."

A visszatérésében mások példái is segítették, és az, hogy újra megkedvelte a bokszot.  „A bokszolás olyan, mint egy házasság, dolgoznod kell rajta. Beleszeretsz, aztán kiszeretsz belőle. De most újra sikerült megfűszerezni, vettem neki néhány szexi fehérneműt, és jobbak vagyunk, mint valaha."

Fury, mikor leállt a boksszal 170 kiló fölé hízott. Heti 11 edzéssel és életmódváltással sikerült neki leadnia 45 kilót, egyre közelebb van a versenysúlyához. „Mi a jó a piálásban? Csak méreg a szervezetnek. Nincs annál jobb, mint lemenni az edzőterembe, és megkapni a endorfin áramlását."

Szombaton Fury az albán Sefer Seferivel bunyózik, 924 nappal a Klicsko elleni meccse után.

Football news:

Gasperini on two penalties for Juve: They are above any rules in Italy. Did we have to cut off our hands?
Sarri Pro 2:2 with Atalanta: We played with one of the best teams in Europe right now
Pep Guardiola: Manchester City have won a place in the Champions League on the pitch. I hope that UEFA will allow us to play
Atalanta extended their unbeaten streak to 14 games and is ranked 3rd in Serie A
Ronaldo scored his 27th goal in Serie A, converting a penalty in the game against Atalanta. Immobile has 29 balls
Sterling scored 27 goals for the season and broke his record. He scored a hat-trick against Brighton
Three Atalanta players have scored 15+ goals in the Serie A season. This is the best result since 1952