Hungary

A németországi elnöki hivatalból Temesvár élére

Robu regnálása és a multikulturalizmus

Mielőtt rátérnénk Dominic Fritz-re, mindenképp érdemes Nicolae Robu leköszönő polgármesterről is szót ejteni. A pikírt stílusáról ismert városvezető, mérnök, tudományos kutató, majd egyetemi rektor volt a híres Temesvári Műszaki Egyetemen, ahová bejutni mai napig kiváltság. Politikai pályafutását 2008-ban kezdte. Abban az évben a román szenátus tagjává is választották, ő képviselte Temes megyét. A román parlament oktatási bizottságának is tagja volt, de a temesvári legfőbb tisztség elnyerése reményében, lemondott mandátumáról és bizottsági tagságáról is. Ugyanebben az évben a Szociálliberális Unió – mondjuk úgy, a nemzeti liberálisok – színeiben Temesvár polgármesterévé választották.

Robu nyolc éves regnálása erősen vitatott. Az impulzív polgármester legfőbb ellenségének a helyi médiát tekintette  és a város fáit –, nem egyszer került konfliktusba újságírókkal, emiatt mindig volt napi színese a multikulti város lakosságának.

Temesvár IT- és gazdasági központ, magas GDP-vel, megszámlálhatatlan külföldi gyártó- és szolgáltatócég telepedett meg a városban a forradalom után. Csak olasz céget legalább kétezret jegyeztek be az elmúlt 15 évben. Ezt a dinamikusan fejlődő, legalább 4-5 egymás mellett élő kisebbséget és a román (65%-os) többséget összehangoltan vezetni óriási feladat, de a rendszerváltástól számítva szinte minden polgármester megkapta az esélyt, hogy második mandátuma alatt befejezhesse feladatait. Nicolae Robu főleg az elmúlt 4 évben folyamatosan készült rá, hogy a város Európa Kulturális Fővárosa legyen. Ellenlábasai szerint ad hoc gazdálkodott a fejlesztési pénzekkel, a kulturális helyszínek, a beruházások vagy el sem kezdődtek vagy félbemaradtak, a városvezetés fizetési kötelezettségeit legtöbbször nem is tudta teljesíteni.

Bódételepülésből világvárost!

Robu a választások éjszakáján egy interjúban azt mondta:

Én nagyon meg vagyok elégedve, ahogyan a vezetéssel járó előjogokkal éltem, számomra nem róható fel, hogy loptam volna, én egy csóró, de becsületes politikusként vagyok a köztudatban, és így is vonulok le a porondról. Azért támadni engem, mert egy bódételepülésből világvárost akarok építeni, badarság!

Robu amolyan lakótelepi kedvenc, imponált a panellakóknak, mondjuk azzal, hogy a lakóövezetekből lelkiismeretfurdalás nélkül kivágatta a fákat a parkolók érdekében. Egyébként is jellemző volt a városvezetőre, hogy Temesvár korabeli jellegét teljesen megváltoztatva, a kockaköves óvárosi, több esetben történelmi belvárosi utcákat nem megjavíttatott, hanem nemes egyszerűséggel leaszfaltoztatta azokat.

Ebbe a környezetbe érkezett Dominic Fritz, aki hamar ráérzett a város lüktetésére és végül sikeresen meg is tudta szólítani a többnemzetiségű város.

Nicolae Robu, miután mandátumát elvesztette, hétfő hajnalban sms-ben értesítette az őt delegáló párt elnökét, Ludovic Orban-t, aki egyben Románia miniszterelnöke is, hogy lemond minden pártbeli tisztségéről, elsősorban a Temes megyei elnökségétől is megválik.

A választási éjszaka után, úgy aludtam el a telefonnal a kezemben, hogy még posztolni se tudtam. Olyan jól aludtam, mint már ki tudja mióta nem. Én egy fair-play csávó vagyok, aki azt mondja, ok, nincs harag. Egy kiváló állapotban lévő várost hagytam hátra, sok sikert kívánok a vezetéséhez

– mondta a leköszönő polgármester az egyik vezető román hírcsatornának.

Németországtól Temesvárig

Dominic Samuel Fritz, a fiatal liberális politikus úgy vette be a Bánát fővárosaként is aposztrofált Temesvárt, hogy az, Kolozsvárral egyenrangúan a nemzeti liberálisok (PNL) erős bástyája. Felmerülhet az olvasóban, hogy liberális liberális ellen mérkőzött meg? Romániában valójában a kilencvenes évek végén alakult Nemzeti Liberális Párt jobbközépnek számít (magyarellenes felhangokkal), míg a Mentsétek meg Romániát rendszerkritikus mozgalomként indult. A 2013-ban Verespatak megmentéséért zajlott országos tüntetések sikerére épült. Első megmérettetésük a 2016-os romániai parlamenti választás volt. Hagyományosan liberális elveket valló párttömörülés, az európai Renew Europe pártcsoport tagja, mint a magyarországi Momentum Mozgalom, míg a PNL az Európai Néppárthoz tartozik.

Dominic Fritz Németországban született 1983-ban. Zene- és műkedvelő hírében áll, kitűnően karmesterkedik, csellózik, úgy, hogy nincs szakirányú végzettsége. Politikatudományi és önkormányzati jogot tanult a németországi Konstanz-ban, majd a nagy-britanniai Yorkban folytatta. 2003-ban érkezett a Bánságba, gyermekotthonokat, árvaházakat segítő misszióban vett részt az Én európai segítő vagyok szervezet önkénteseként. Aztán beleszerelmesedett a bánsági életbe, ahol később szociális és kulturális ügyekkel foglalkozó egyesületet hozott létre. Megtanult románul, részint magyarul és lakást is vásárolt Temesváron. A Bánság fővárosában elindított projektjeire abban az időszakban is figyelt, amikor Horst Köhler köztársasági elnök irodavezetőjeként dolgozott. Ő volt az egyetlen polgármester-jelölt, akinek az elmúlt években szorosabb kapcsolatai épültek ki a helyi magyarsággal. Kampányvideóiban magyarul is szólt a város lakóihoz. 

Román állampolgárság nélkül

A szeptember 27-i választásokon Dominic Fritz a szavazatok 54,88%-át kapta meg, őt a PNL-s Nicolae Robu követte 34,10%-kal. A német állampolgárságú jelöltnek nincsenek erdélyi vagy bánsági felmenői sem, sőt, még román állampolgársága sincs. Mégis indulhatott, ugyanis egy európai jogharmonizáció lehetővé tette, hogy 2015 után bármely EU-s állampolgár indulhasson polgármesteri pozícióért Romániában, akár Magyarországon, amennyiben lakosa annak a településnek.

A választások előtt interjút adott az Erdélyi Naplónak, melyben elmondja, hogy 2017-ben vált politikailag érintetté, amikor is az akkori kormánypárt, a Szociáldemokraták (PSD) törvényesíteni akarták a korrupciót, emiatt több ezer Temesvárival az utcára vonult. Így lett a Mentsétek meg Romániát tüntetési hullámának résztvevője, egyik szószólója. Az interjúban az vallja:

Túlságosan szeretem Temesvárt ahhoz, hogy ne álljak félre.

Dominic azt gondolja, hogy az lehetett a politikai szexepilje, hogy kívülről érkezettként nem volt részese annak a rendszernek, amely harminc éve vezeti Romániát.

Főleg annak örülök, hogy olyan városban lettem polgármester, amely etnikailag és vallásilag sokszínű település.

Erdélyben majdnem nyolcszázezer német ajkú élt, zömük a Bánságban, a magyarokkal együtt fontos történelmi szerepük volt Temesvár kialakulásában. 1950 óta Temesvár etnikai összetétele megváltozott, többségében románok lakta várossá alakult. Egy új, friss identitású fiatal nemzet keresi helyét a térségben, magának vindikálva annak múltját is. Ebben a közegben kellett megkeresnie és politikai hitvallását „értékesítenie” a kívülről érkezett Dominicnek. Úgy tűnik, megtalálta a hangot. Történelemből is jelesre vizsgázott, kampányát úgy építette fel, hogy több évszázad távlatából közelítette meg a városban együtt élők közös sorsát.

Három évszázadon át tartó alapos munkával sikerült lecsapolni a bánsági mocsarat ahhoz, hogy a város gazdaságilag virágzó településsé váljék. Két évszázadot vett igénybe, amíg a török igát sikerült lerázni, és Temesvár újra nyugati hangvételű várossá válhatott. További kétszáz évbe telt, hogy a város katonai bástyából megújuló és virágzó kereskedelmi központ legyen, amelyet német, bolgár, magyar vagy román polgármesterek vezethettek. 1989 decemberében 5 napot és több tízezer embert vett igénybe, hogy Temesvár szabad várossá váljék a diktatúra elnyomása alól.

Többnyelvűség és nemzeti kisebbségek

A frissen választott polgármester egyik célkitűzése, hogy a város kisebbségeinek nyelvén is megjelölje Temesvár összes történelmi nevezetességét. Be kívánja mutatni a nemzeti kisebbségek szerepét a modern Temesvár létrehozásában. Válaszokat ad a rekonstrukcióra is, és felvázolta, hogy szerinte Temesvárnak hogyan kell felkészülnie a 2023-tól esedékes Európai Kulturális Főváros szerepére. Ezt kampányvideójában – bármilyen nyelven mondta is – úgy tűnik, Temesvár megértette.
A városban élő tizenötezer magyarnak is üzent a jelölt, ami a választások eredményét látva, betalált:

Újraélesztem a Kisebbségi Tanácsadó Testületet, és komolyan fogom venni azokat a terveket, amelyek a nemzeti közösség önazonosságának megőrzését célozzák. Támogatni fogjuk a magyar színházat és a Bartók Béla Líceumot. Mindkét intézmény rendkívüli munkát végez nemcsak a magyar közösség érdekében, hanem a teljes temesvári lakosságért.

A frissen választott polgármester videóüzenetben, szerényen és röviden köszönte meg a Temesváriak bizalmát. A beszédben külön kiemelte, hogy azokat is képviseli, akik nem rá voksoltak. 

Temesváron újra forradalom volt, viszont a városlakók nem valami ellen – hanem valamire szavaztak. Elhitték, hogy a változás az USR-vel kézzelfogható, megvalósítható. Több társadalmi rétegből kaptam szavazatokat, nem tudom személyesen megköszönni mindenkinek a bizalmát, viszont úgy látom lesz időm kivétel nélkül mindenkihez eljutni. 

A polgármester arról is beszélt, hogy Románia szerte függetlenek és rendszerkritikusok nyertek, ami azt jelzi, hogy az új és nyitott Románia kora jött el. 

Football news:

Zidane on Barca's reaction after Classico: Real Madrid are focused on their goals. I don't mind talking
Pep on winning the Champions League: I will try. I have already answered this question 250 times
Klopp on 2:7 from Villa: the Players reacted as I expected. They struggled and won two games
Diego Maradona: Ronaldo and Messi are ahead of the rest. No one can do half of what they do
Bartomeu did not resign at a meeting of the Barca Board of Directors
Del Piero on the Juve-Barcelona match: Pirlo should play 4-2-4
Samuel Umtiti: The last two years have been the worst of my career. I ended up making a complete ass of