Hungary
This article was added by the user Anna. TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

A nemzeti oldal sikere október 23-án, a tömegek Orbán Viktor mögött állnak

"Ma sem az számít, amit Brüsszelben, Washingtonban akarnak, mert a magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni" - jelentette ki Orbán Viktor az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi beszédében az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződénél felállított színpadon.

Lélegzetelállító tömeg

A miniszterelnök régen látott hatalmas tömeg előtt ismertette a jobboldal előtt álló feladatokat, és emlékeztetett arra, hogy a szocialista múlt képviselői visszakapaszkodnának a hatalomba. 

Nyolcadik alkalommal indult útjára a Békemenet, és talán még sosem vettek ennyien részt a vonulásos demonstráción, mint most. Hogy ez számszerűen mit jelent, nehéz pontosan meghatározni, azonban az kétségtelen: sok százezer résztvevőről beszélhetünk. Ahogyan az is: 

ez volt a rendszerváltás utáni egyik, ha nem a legnagyobb létszámú politikai megmozdulás. 

A tömeg akkora volt, hogy a tervezettnél fél órával hamarabb el kellett indítani a menetet, az emlékezők ugyanis egész egyszerűen nem fértek el a rakparton és a gyülekezőhelyen. Ráadásul a menethez menet közben is ezrek csatlakoztak, sokan pedig már eleve az Erzsébet térre mentek, és ott vártak a menetre. 

Nem fértek el az emberek a gyülekezőhelyen, így egy részüket fel kellett terelni a hídraFotó: Hirling Bálint - Origo

A napnak több olyan mozzanata is volt, amiből arra lehetett következtetni, hogy a szervezők sem számítottak ilyen hatalmas tömegre. Ugyanez történt az első Békemeneten, akkor is minden előzetes várakozást felülmúlóan sokan álltak ki az Orbán Viktor vezette kormány mellett. Az erős társadalmi támogatás pedig kifejezetten jól jött a nemzetközi erők ellen, amelyek már akkor is Magyarországot támadták. 

Jól mutatja a tegnapi vonulás méretét, hogy amikor annak eleje befutott a színpadhoz, a vége még csak a Szabadság hídon járt. Arról nem is beszélve, hogy addigra több tízezer ember várakozott az Erzsébet téren és annak környékén. 

Befutott a Békemenet az Erzsébet térre. A helyszínen ekkor már több tízezer ember várakozottFotó: Polyák Attila - Origo

Egészen elképesztő hangulat volt a menetben: minden harmadik-negyedik emlékező piros-fehér-zöld zászlót lengetett, többen énekeltek, közben, persze politikai rigmusok is elhangzottak. 

A világ valamennyi pontjáról érkeztek magyarok, így többek között Dunaszerdahelyről, Székelyudvarhelyről, vagy éppen Ausztráliából is utaztak a Deák térre. A miniszterelnök pedig külön kiemelte beszédében, hogy az olaszok és a lengyelek is képviseltették magukat. 

Elképesztő tömeg fogadta Orbán ViktortFotó: Csudai Sándor - Origo

Nem mindennapi élmény volt ez a résztvevőknek, hiszen annyian gyűltek össze, amire nem sok példa volt az elmúlt harmincegy évben. Az Andrássy út és az Astoria közötti részen mindenhol hatalmas tömeg volt. 

Rengetegen vettek részt a BékemenetenFotó: Csudai Sándor - Origo

"Soha többé!"

Ilyen felfokozott hangulatban lépett színpadra Orbán Viktor. A Békemenet szervezői egyébként egy, Gyurcsány Ferenc arcképével ellátott, "Soha többé!" feliratú molinót tartottak maguk előtt a vonuláskor. 

Ezzel arra kívánták felhívni a figyelmet: még egyszer nem fordulhat elő, hogy Gyurcsány Ferenc, és az általa vezetett baloldal megkaparintja a hatalmat. 

Ez egyébként a miniszterelnök beszédében is központi gondolat volt. Hazugságok árán jutottak hatalomra, adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek, kórházi napidíjat, vizitdíjat vezettek be, egekbe emelték a rezsiárakat. Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit  - emlékeztetett.

A kormányfő úgy látja, hogy amikor pedig a magyarok felemelték a szavukat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal. Ezen a helyen, ahol most állunk, 15 évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a pesti utcákat - utalt vissza arra, hogy mi történt az '56-os forradalom 50. évfordulóján, a világ szeme láttára. Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik!"  - mondta erre.

Összhang Orbán Viktor és a Békemenet résztvevői közöttFotó: Csudai Sándor - Origo

A miniszterelnök szerint évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, de talpra állítottuk Magyarországot. Most azonban Gyurcsányék újra próbálkoznak. Csak egy baloldal van, akik 15 évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, most újra a színpadra készülnek, és a nagy vízen túl készülődik Gyuri bácsi  - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki szerint nem a hazai baloldali pártok, politikusok, hanem a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje számít.

Ugyanakkor azt is kiemelte a kormányfő, hogy ma sem az számít, amit Brüsszelben, Washingtonban akarnak, mert a magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni. Így a jobboldal jó esélyekkel vág neki a jövő évi választásoknak, viszont mindenkit arra kért, senkit ne tévesszen meg a hazai baloldal látványos szerencsétlenkedése.

Hatalmas baloldali bukás 

Pedig a szombat délutáni események is azt mutatják, erre minden ok meglenne. Mint ismert, miután a Békemenet szervezői közölték az útvonalat, a Gyurcsány Ferenc-féle baloldal provokatív módon tüntetést hirdetett a közelben lévő Hősök teréhez - az Andrássy út másik végére.

Többen még attól is féltek, hogy a két tömeg összeér, de ebből végül nem lett semmi, mivel a baloldali összefogás tüntetésén elképesztően kevesen jelentek meg. Jó, ha ezren lehettek a tágas közterületen, de még a baloldal-ellenességgel nem vádolható portálok is lézengő emberekről beszéltek.

Ez azért is különösen kínos, mert a baloldali pártok és politikusok nagy erővel mozgósítottak a rendezvényre, ingyenes buszjáratokkal szállították híveiket a helyszínre, és csak a Facebookon több millió forintot költöttek el arra, hogy a rendezvényt hirdessék.

Nevetséges pillanata volt a tüntetésnek, amikor Fekete-Győr András azt mondta, hogy a tömeg a Kodály köröndig ér - miközben a Rippl-Rónai utcáig sem ért. Nem budapesti olvasóinknak: az előző - az álom - 800 méter hosszú szakasz lett volna, az utóbbi - a valóság - meg a legelső keresztutca, összesen négy ház. 

Nagyon kevesen jelentek meg Gyurcsány Ferenc hívószaváraForrás: Origo

Ezek után nem csoda, hogy a baloldalon újra a letargia lett úrra. Ezt mutatja, hogy újságíróik szégyenkezni kezdtek a történtek után. A Magyar Hang Gyurcsány-párti munkatársa annyira kellemetlennek találta a két tömeg közötti különbséget, hogy egyenesen azt írta: "3 békemenetes busznyi "tömeg"; Fidesz - Összefogás KO."

Az Átlátszó - korábban a hvg - propagandistája pedig több bejegyzésben is siránkozott a történteken. 

Hogy is volt ez akkor?

Az egy dolog, hogy a baloldal ismét látványosan csődöt mondott, a helyzet azonban ezúttal más volt, mint korábban.

Emlékezetes, a múlt héten zárult a baloldali előválasztási bohóckodás második fordulója, amin a szervezők tájékoztatása szerint több mint 660 ezren vettek részt, a két forduló során pedig - szerintük - több mint 840 ezren szavaztak.  

Éppen ezért felmerül a kérdés: hol voltak akkor most ezek az emberek? Mint látjuk, sehol. Ezzel végképp egyértelművé vált, hogy a baloldali show szervezői durván manipulálták a részvételi adatokat. Hiszen, ha valóban ennyien mentek volna el voksolni, akkor ennél lényegesen többen lettek volna a tegnapi tüntetésen. Ez ugyanis az előválasztás utolsó eseménye volt, mind a 106 képviselőjelöltjük - plusz az öt "miniszterelnök-jelölt" - színpadra állt. 

Márpedig ha ebben hazudtak, az egyben azt is újfent bizonyítja, hogy a baloldali pártok vezetői előre megállapodtak a végeredményben. Ahogyan korábban többször is foglalkoztunk vele, korábban Gyurcsány Ferenc utasítására Karácsony Gergelyt akarták győztesnek kihozni, az előválasztást pedig azért találták ki, hogy a főpolgármestert kormányfőjelöltnek felépítsék.  

Csakhogy a baloldali politikus időközben annyira meggyengült, hogy kénytelenek voltak változtatni a forgatókönyven. A Demokratikus Koalíció elnöke így régi hű emberét eltávolíttatta, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert tette meg a baloldal közös jelöltjének.

Mint ismert, a baloldali városvezető nemrégen az őszödi hazugságbeszéde miatt mentegette Gyurcsányt, és a CNN-nek hitet tett a bevándorláspárti politika és a bevándorlóknak az országba való beengedése mellett.