Hungary

A tanévkezdéshez tízezreket is kaphatnak a családok

Egy hónap még ugyan hátravan az iskolakezdésig, de a szükséges eszközök beszerzését nem lehet megúszni, ami egy kétgyermekes család esetében akár 80 ezer forintos kiadás is lehet. Önkormányzati segítséggel tízezres támogatáshoz juthatnak a rászoruló családok.

A koronavírus-járvány negyedik hulláma feltartóztathatatlanul közeleg, így jelenleg csak reménykedni lehet abban, hogy digitális oktatástól mentes, nyugodt ősz vár a családokra. A Pénzcentrum összeállítása szerint ettől függetlenül a szükséges eszközök beszerzését nem lehet megúszni,

egy átlagos, kétgyermekes család pedig összesen 40–80 ezer forintot költ ebben az időszakban.

A portál ehhez a Pulzus Kutató által tavaly készített felmérésre hivatkozva hozzáteszi, hogy az első osztályt kezdőknek még az otthoni irodabútorok és a számítástechnikai eszközök megvásárlása további, jelentősebb kiadást jelenthet.

Ha a tanuló a középiskolát kezdi meg, ennél is többe kerülhet. Amennyiben főiskolára, egyetemre kerül, egy másik városba, akkor az albérlet és a kaució miatt az összeg meg is sokszorozódhat. A portál ugyanakkor kiemeli, hogy

számos pályázati lehetőség van, amely leveszi a terhek egy részét a szülők válláról.

A lap megkeresett több önkormányzatot is, többek közt Terézvárost, Erzsébetvárost, Óbudát, Debrecent vagy épp Békéscsabát, hogy megtudja, milyen formában kínálnak megoldást erre az anyagilag megterhelő időszakra. Az összeállítás szerint szinte minden városban és kerületben elérhető a segítség, érdemes tehát felmenni a helyi települési önkormányzat internetes oldalára és onnan letölteni az igénylőlapokat.

Football news:

Anelka on PSG: Messi must serve Mbappe. Kilian has been at the club for 5 years, and Leo should respect him
Ronald Koeman: It is difficult for Barca to stay at the level of the top teams, taking into account the changes. We need to be realistic
Having lost Ronaldo, any team will become weaker. But you can win without it. Tuchel on Juventus
Mbappe wants to move to Real Madrid in January and intends to put pressure on PSG to make the transfer happen
Jesus on Barca without Messi: With him, they lost to Bayern with a score of 2:8. The club is set to win this Champions League
Roger Hunt, the 1966 world champion and Liverpool's top scorer in the English championship, has died
Manchester United wants 50-55 million euros for Martial. Because of this price, Borussia will not buy him if Holand leaves