Hungary

Az EU kész jogi úton is küzdeni a gyártók ellen a vakcinákért

Az Európai Unió jogi úton is kész fellépni annak érdekében, hogy a vakcinagyártó cégek teljesítsék vállalásaikat – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a Europe 1 rádiónak adott francia nyelvű interjújában. 

Azt tervezzük, hogy a gyógyszergyártó cégeket [...] a számunkra rendelkezésre álló jogi eszközökkel kényszerítjük arra, hogy betartsák a szerződéseiket

– mondta az Európai Tanács elnöke.

Charles Michel azt nem fejtette ki, hogy pontosan milyen lehetőségeik vannak, azt viszont hangsúlyozta, hogy transzparens magyarázatokat fognak követelni a késések miatt. 

Hozzátette, az Európai Unió eddig is keményen lépett fel a Pfizer ellen – amely a múlt héten jelentette be, hogy nem fogja tudni időben leszállítani a vakcináit –, és ennek eredményeképp sikerült valamelyest nyomást gyakorolniuk a cégre.

Az öklünkkel vertük az asztalt, és emiatt végül bejelentették, hogy a többhetes késés miatt csak kisebb mértékben fognak lassulni a szállítmányok

– mondta. 

A Pfizeren kívül pénteken az AstraZeneca is jelezte, hogy a tervezettnél kisebb mennyiségben tud majd oltóanyagot szállítani. 

Az EU-ban a kialakult helyzet feszült vitához vezetett az EU-tagországok állam- és kormányfői között. 

Football news:

Cavani has returned to training and is likely to play against Crystal Palace
Fabio Capello, Juventus played Rugby against the Port. Only Ronaldo and Chiesa can make a difference in this squad
Neymar: I posted how I was recovering from my injury, and I didn't get any messages saying, Wow, what a professional. No
Ole Gunnar Solscher: The work of the judges is very difficult and without additional pressure. We have to make their decisions
Joan Laporta: I'm sure Messi won't stay at Barca if I don't win the election. He gives the club 30% of revenue
Trent had idolized Gerrard since he was a kid, and he was in a fairy tale: he got Steven's care and the captain's armband. The story of a great relationship
Hazard's recovery from the injury is delayed. He probably won't play against Atletico on March 7