Hungary

Az európai építőipart is padlóra küldte a koronavírus

A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására márciusban jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben - írja az MTI.  Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden közölt előzetes adatai szerint szezonálisan kiigazítva az euróövezet 19 tagállamában 14,1 százalékkal,

az Európai Unió 27 tagállamában pedig 12 százalékkal esett vissza az építőipari termelés márciusban az előző hónaphoz képest.

Éves összevetésben az euróövezetben 15,4 százalékkal, az unió egészében pedig 13,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés. Februárban éves összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unióban pedig 0,1 százalékkal emelkedett, míg havi szinten 0,5 százalékkal, illetve 0,2 százalékkal csökkent az építőipar termelése.

Az első negyedévet tekintve az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző negyedévhez képest. Éves összehasonlításban 3,4 százalékos, illetve 2,9 százalékos volt a visszaesés üteme.

Márciusban a legnagyobb havi csökkenést

Több országban a válság ellenére is nőtt az építőipar teljesítménye. A legerősebb, 2,1 százalékos növekedést Romániában mérték, majd Németország (+1,8 százalék) és Hollandia (+1,5 százalék) következik.  A legnagyobb növekedést tavaly márciushoz képest Romániában (+28,1 százalék), Németországban (+5,1 százalék), valamint Lengyelországban és Finnországban (+1,5 százalék) regisztrálták. A legnagyobb csökkenést Franciaországban (-41,2 százalék), Olaszországban (-35,4 százalék) és Belgiumban (-23,2 százalék) mérték.

Magyarországon havi összevetésben 5,2 százalékkal, éves szinten pedig 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban.

Az első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest 1,0 százalékos növekedést, míg az egy évvel korábbihoz képest 0,1 százalékos csökkenést mértek.

Football news:

Should we cut off our hands? This madness. Atalanta almost nailed Juve, but lost the victory due to two penalties
Director Of Juventus Partici: Dybala is a very important player for us
Arturo Vidal: Barcelona remained in the race for the title. This is the main thing
It is important for Chelsea to get into the Champions League to convince Havertz
Sterling on the record for goals in a season: we Want to win the Champions League and the FA Cup, otherwise they won't mean anything
Sheffield will finish the Premier League season without defeats from clubs from London. 22 points in 10 games and 5 home wins
Bonucci on Juve's draw with Atalanta: We must look at the result. This is how Championships are won