A hétvégén ingyenesen látogatható a mogyoródi versenypálya, ahol nincs hiány hazai pilótákból, benzines és elektromos versenyautókból, illetve hatalmas dízel versenykamionokból.
A korábbi világkupa-győztes Michelisz Norbert idén nemcsak a WTCR-ben, hanem a ETCR-ben is megméretteti magát, a Hyundai Elantra N és Veloster N versenyautóival.
A WTCR futamain a Hondával versenyző Tassi Attila és a Zengő Motosport színeiben Cuprával induló Nagy Dániel is részt vesz, a kamionos versenyszámokban pedig a háromszoros bajnok Kiss Norbertnek drukkolhatnak a hazai szurkolók.
Az elektromos Cupra Leon műszerfala
© László Ferenc
Háromszor két versenyautó áll rajtvonalhoz az ETCR-ben, Cuprák, Hyundaiok és Alfa Romeók
© László Ferenc
Hangtalan versenytechnika
© László Ferenc
© László Ferenc
Leszorítóerőből nincs hiány
© László Ferenc
Hidrogénes generátorral zajlik a villanyautók töltése
© László Ferenc
© László Ferenc
© László Ferenc
A WTCR hivatalos gumiszállítója, melynek legutóbb a Nürburgring komoly gondokat okozott
© László Ferenc
A magyar csapat kamionjai
© László Ferenc
Közúti Cuprák
© László Ferenc
Elektromos formaautók
© László Ferenc
A célegyenes végi féktávon rengeteg a néző már szombaton is
© László Ferenc
5 tonnás verseny technika
© László Ferenc
Az első futamot simán nyerte Kiss Norbi
© László Ferenc
Centiken múlhat a pozíció
© László Ferenc
Talmácsiék a legkisebbeknek oktatják a motorozást
© László Ferenc
KRESZ tanpálya
© László Ferenc
Tuning verdák
© László Ferenc
A rend őreinek különleges autói
© László Ferenc
Veterán szépség
© László Ferenc
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.