Hungary

CEU: Nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek

Az egyetem közleményében leszögezte, helyzetükön nem változtat, hogy módosíthatják az intézményt korábban elüldöző törvényt.

A magyar kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítására nyújtott be javaslatot a magyar Országgyűlésnek, ez azonban nem változtat az éppen ennek a törvénynek köszönhetően részben elüldözött CEU helyzetén - közölte az egyetem.

"Úgy véljük, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének. Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg. A magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát.

Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll"

 - írták a közleményben, a kínai Fudan egyetemre utalva.

A CEU kijelentette, hogy továbbra is Ausztriában maradnak, "egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit". A közleményben azt írták, hogy a kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeikkel továbbra is jelen lesznek Budapesten, a várost soha nem hagyják el, de hangsúlyozták, hogy nem teszik ki magukat újra "egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek".

Április 17-én este nyújtotta be a Parlamentnek a törvényjavaslatot a kormány, amely szerint visszavonják a CEU-t elüldöző törvény egy részét. A felsőoktatásért is felelős Palkovics László miniszter által jegyzett tervezet legfontosabb újdonsága, hogy törli a konfliktust kiváltó, teljesen önkényes követelményt: eszerint az a külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely „a székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül”.

A CEU ugyanis az Egyesült Államokban nem működött, amikor pedig a kifejezetten az ellenük hozott törvényre válaszolva megteremtette a feltételeket a New Yorkban folytatandó oktatáshoz, a magyar hatóságok kétségbe vonták ezt, lényegében hazugsággal vádolva New York állam kormányzóját és oktatási hatóságát.

Erről az előírásról állapította meg 2020 őszén az Európai Unió Bírósága, hogy torzította a versenyfeltételeket. A törvény sértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet, a tudományos élet szabadságára, az oktatási intézmény alapításához való jogra, továbbá a vállalkozás szabadságára vonatkozó EU-s rendelkezéseket.

A CEU 2019-ben kénytelen volt képzései nagy részét Bécsbe helyezni, a magyar akkreditációjú képzések maradtak Budapesten.

Football news:

Griezmann spoke with Hamilton and visited the Mercedes boxes at the Spanish Grand Prix
Barcelona feels that Neymar used it. He said that he wanted to return, but extended his contract with PSG (RAC1)
Aubameyang to the Arsenal fans: We wanted to give you something good. I am sorry that we could not
Atletico did not lose at the Camp Nou. Busquets' injury is the turning point of the match (and the championship race?)
Verratti injured his knee ligaments in PSG training. Participation in the Euro is still in question
Neymar's contract in one picture. Mbappe wants the same one
Manchester United would like to sign Bellingham in the summer, not Sancho. Borussia do not intend to sell Jude