Hungary

Csak pár hónapig védhet a koronavírus elleni vakcina, ha elkészül

A fertőzés után csak 2-3 hónapig védenek a megjelenő antitestek egy friss kutatás szerint. Ha valóban ez a helyzet, akkor egy védőoltás sem hoz ki többet a szervezetből.

Több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával mind több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. (Igaz, több helyen már ismét szigorításokat vezettek be.) Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

A koronavírus-fertőzésből felgyógyulóknál kialakul a védettség a fertőzéssel szemben, ám az néhány hónap alatt leépül – írja a londoni King’s College kutatóinak megjelenésre váró tanulmánya nyomán a Guardian. A tudósok 65 fertőzött személyt vizsgáltak meg (77 százalékuk férfi, átlagéletkoruk 55 év), állapotukat 94 napig követték onnantól, hogy megjelentek náluk a vírusra jellemző tünetek.

Úgy találták, az újrafertőzéssel szembeni védettséget adó antitestek száma a fertőzés után átlag 23 nappal volt a legmagasabb. A vizsgált személyek 60 százalékánál alakult ki erős védettség, ez az erős védettsége azonban átlagosan 65 nap után már csak az emberek 17 százalékának volt meg. Az eredmények alapján az újrafertőzéssel szembeni védettség mértéke a korábbi megbetegedés súlyosságától is függ.

A kutatást vezető Katie Doores úgy nyilatkozott a lapnak: ha a fertőzés után 2-3 hónapig védenek a megjelenő antitestek, akkor egy védőoltás után is csak ennyi ideig tarthat a kialakuló védettség.

Football news:

Burnley are not going to sell Tarkowski for less than 50 million pounds
Lester wants to rent Trincou at Barca with the obligation of ransom for 50 million pounds
Scott Parker: Fulham have a lot to progress. And I am happy about it
Manchester United are threatening to pull out of negotiations for Sancho if Borussia do not reduce the price from 120 million euros
Cesc about Casillas: You are a mirror to look into
Lone mascots are another symbol of the year
Casemiro: bale is the top 3 in the world at his best level. But we must admit that he is not in the best shape right now