Hungary

Demeter Szilárd zenekara is fellép a saját intézménye által támogatott rendezvényen

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója is zenél majd az 1Kárpát-medence Fesztiválon.

Demeter Szilárd zenekara is fellép azon a zenei rendezvényen, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogat – írja a Telex.

Ez azért érdekes, mert Demeter Szilárd a PIM főigazgatója, valamint az NKA egyik bizottsági tagja is.

A négynapos 1Kárpát-medence Fesztivált – amelyen a koncepció szerint határon túli kötődésű zenekarok lépnek fel – az A38-on tartják meg november 5-8. között.

Az A38 honlapja szerint a fesztivált a Kávészünet indítja, A Csajod együttes, valamint Demeter zenekara, a Loyal vendégelőadóként szerepel majd.

Centenáriumi emlékévben 1Kárpát-medence Fesztivált 1.) támogatni, 2.) fellépni mint határon túli kötődésű zenekar tagja számomra természetes. Amit a #szakma nem kérdezett meg, de azért leírom: a fellépésért a zenekar egy fillért nem kap.

De ott a helyünk, ahol egységes Kárpát-medencei kulturális térben gondolkodnak.

Demeter Szilárd a hírrel kapcsolatban azt írta a közösségi oldalán:

centenáriumi emlékévben 1Kárpát-medence Fesztivált 1.) támogatni, 2.) fellépni mint határon túli kötődésű zenekar tagja számomra természetes. Amit a #szakma nem kérdezett meg, de azért leírom: a fellépésért a zenekar egy fillért nem kap. De ott a helyünk, ahol egységes Kárpát-medencei kulturális térben gondolkodnak.

Mint megírtuk, október közepén a PIM igazgatója díjat nyert egy olyan zenei rendezvényen, amelyet a PIM támogatott.

Football news:

The stadium is where I am-a YouTube show where the legends of Liverpool and Arsenal taught children to do football tricks
Jovic has recovered from the coronavirus and can play against Sevilla on Saturday
Paredes on Messi at PSG: I Hope so. Welcome Leo with open arms
Trent on the best match of his career: 3-0 with Manchester City in the Champions League. In these games, you can't even communicate with your partners
Pele wrote an appeal to Maradona: I love you, Diego. We have been compared all our lives, but you are incomparable
Until the 65th minute, Manchester United were very good. And then Tuchel used a favorite technique of Solskjaer (DSLR) against him
I would sell Messi in the summer. Economically, it was desirable. Acting President of Barca Tusquets on the crisis