Hungary

Egy biztos kieső, három nagy csata – este újabb továbbjutókat ünnepelhetünk az Eb-n

Négy mérkőzéssel folytatódik hétfőn a foci-Eb, 18 órától Észak-Macedónia és Hollandia, valamint Ukrajna és Ausztria meccsel, 21 órától pedig az oroszok a dánokkal, a finnek pedig a belgákkal játszanak.

A C-csoportos Ukrajna és Ausztria Bukarestben mérkőzik. Mindkét csapat számára van tétje a meccsnek, hiszen élnek még a továbbjutási reményeik. Két kör után 3-3 ponttal állnak, az előbbieknek 4-4, az utóbbiaknak 3-3 a gólkülönbségük.

„Mindkét csapat győzelemre fog játszani, mert bár nekünk az egy pont is elég lenne a második hely megőrzéséhez, így a biztos továbbjutáshoz, egy ilyen nagy tornán azonban ezzel a felfogással nem lehet messzire jutni. Győzni szeretnénk” – mondta Andrij Sevcsenko, az ukránok szövetségi kapitánya a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Az osztrákokat irányító Franco Foda arról beszélt: a sorsuk a saját kezükben van, csak rajtuk múlik, hogy továbbjutnak-e a nyolcaddöntőbe. Ebben nagy segítséget jelenthet az egy meccsre eltiltott kulcsemberük, Marko Arnautovic visszatérése. Az apai ágon szerb származású focista azért nem játszhatott Hollandia ellen (2-0-ra kikaptak), mert a 3-1-re megnyert, Észak-Macedónia elleni találkozón a gólöröme közben sértő megjegyzéseket kiabált a riválisoknak. (Albánozva szidta a macedónokat, akiknek az országában jelentős albán kisebbség él), majd azzal védekezett: szó sincs arról, hogy rasszista lenne, hiszen vannak albán barátai.

A C csoport másik, amszterdami mérkőzésnek a továbbjutás szempontjából nincs tétje, hiszen a 6 ponttal álló hollandok biztosították nyolcaddöntős részvételüket, míg az Eb-újonc, pont nélküli északmacedónok biztos kiesők.

Frank de Boer szövetségi kapitány ugyanakkor figyelmeztetett: nem becsülhetik le ellenfelüket, amely megérdemli, hogy Eb-résztvevő legyen. Arról is beszélt, hogy az északmacedónok szervezettek, jól teljesítettek eddig az Eb-n, a torna után a válogatottságtól visszavonuló Goran Pandev személyében pedig egy rutinos „öreg rókát” is a soraikban tudhatnak, aki képes a különbséget jelenteni, és nagy kedvvel futballozik a tornán.

A B csoportban az egyik legjobbjukat, Christian Eriksent az első meccs óta nélkülözni kényszerülő dánok pont nélkül várják az Oroszország elleni zárómérkőzését a B csoportban, ennek ellenére még összejöhet nekik a továbbjutás is. Dánia a finnektől 1-0-ra, majd a világranglistát vezető belgáktól 2-1-re kapott ki Koppenhágában, és harmadik csoportmeccsén sem kell kimozdulnia otthonról, miután az ugyancsak társrendező oroszokkal szintén a Parken Stadionban találkozik.

Dán győzelem esetén az oroszokat akár meg is előzhetik, hiszen pontszámban beérnék őket, és ilyenkor az egymás elleni eredmény rangsorol. Sorsuk viszont két vereség után már nemcsak a saját kezükben van, a biztos továbbjutást jelentő második hely eléréséhez az is kellene, hogy a már nyolcaddöntős belgák a finnek ellen is igazolják a papírformát, és nyerjenek. Belgiumnak viszont Szentpéterváron már a döntetlen is csoportelsőséget érne.

Az oroszokat 3-0-ra, a dánokat pedig 2-1-re legyőző belgák már biztos résztvevői az egyenes kieséses szakasznak. A mai, finnek elleni találkozón kénytelenek lesznek nélkülözni az előző meccsen megsérült Thorgan Hazard-t, aki kisebb térdsérülést szenvedett legutóbb, rajta kívül azonban minden sztár Roberto Martinez szövetségi kapitány rendelkezésére áll. Nem fogja mindegyiküket pihentetni: Eden Hazard, Axel Witsel és Kevin de Bruyne kezdeni fog.

Finnország most három ponttal a csoport harmadik helyén áll, az oroszok csak a jobb gólkülönbséggel vannak előttük. Ha meg tudják verni a belgákat, már ott is vannak a 16 között. Amennyiben Oroszország kikap Dániától, a döntetlen is elég lehet a továbbjutásukhoz.

Football news:

Manchester United are ready to sell Lingard, Telles, Jones, Dalot, James, Williams and Pereira. The departure of Martial is possible
Barcelona supported Morib after insults in social networks: We love football and fight against racism
There were photos of the blue away uniform of Real Madrid with orange inserts and a graffiti pattern
Top 30 Fastest Football Players in the world (update)
40 thousand pounds were collected for the restoration of the Rashford mural. The player gave money for food for the needy
The 82-year-old pensioner donated one million euros to the victims of the flood in Germany and called on Bavaria to join. The club agreed
Roberto Carlos: Jorginho gave results both in the national team and at Chelsea. English fans should put up a monument to him