Hungary

Egy teherhajó legénységét Nyugat-Afrikában kalózok rabolták el

Kalózok támadtak egy török teherszállító hajóra a nyugat-afrikai partoknál szombaton, egy tengerészt megöltek, tizenöt társukat elrabolták – írta az MTI.

A török tengerészeti igazgatóság közlése szerint a tengerészek először bezárkóztak egy biztonságos helyre, ahová a kalózoknak hat óra után sikerült behatolniuk. A harcban a M/V Mozart nevű hajó egyik tengerésze, egy azerbajdzsáni matróz meghalt. A személyzet többi tagja török volt.

A hajón maradt a sérült kapitány és a legénység még egy tagja, miután a kalózok a túszokkal együtt leléptek. A teherszállító irányítási rendszereit megrongálták a kalózok, de a navigációs rendszer arra alkalmas, hogy a hajó kikötőbe fusson

– írta az al-Dzsazíra. A török elnök személyesen beszélt a kapitánnyal. Recep Tayyip Erdogan ígéretet tett az elrabolt legénység felkutatására.

A libériai zászló alatt hajózó M/V Mozart a nigériai Lagosból tartott a Dél-afrikai Köztársaságban fekvő Fokvárosba, amikor szombaton a Guineai-öbölben 100 tengeri mérföldnyire Sao Tomé és Principe partjaitól megtámadták és elrabolták.

2019-ben már ért török hajót hasonló támadás. Az elrabolt legénység egy hónap múlva szabadult ki, vélhetően váltságdíj fejében, bár az ilyen ügyleteket hivatalosan sosem ismerik el az érintettek, tartva attól, hogy ez újabb túszejtő akcióra bátoríthatja a kalózokat.

Football news:

Cavani has returned to training and is likely to play against Crystal Palace
Fabio Capello, Juventus played Rugby against the Port. Only Ronaldo and Chiesa can make a difference in this squad
Neymar: I posted how I was recovering from my injury, and I didn't get any messages saying, Wow, what a professional. No
Ole Gunnar Solscher: The work of the judges is very difficult and without additional pressure. We have to make their decisions
Joan Laporta: I'm sure Messi won't stay at Barca if I don't win the election. He gives the club 30% of revenue
Trent had idolized Gerrard since he was a kid, and he was in a fairy tale: he got Steven's care and the captain's armband. The story of a great relationship
Hazard's recovery from the injury is delayed. He probably won't play against Atletico on March 7