Hungary

Egymilliárd forintos beruházás Tatabányán

A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, melyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megőrzését célul kitűző támogatási lehetőségekhez eddig 1338 vállalat csatlakozott, melyek összesen 831 milliárd forint értékben végeznek fejlesztéseket és ezzel 270 ezer munkahely megőrzéséhez járulnak hozzá. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Mónus Márton

Komárom-Esztergom megyében 40 vállalat kapott összesen 9 milliárd forint kormányzati támogatást 20 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához, megőrizve ezzel 10 ezer munkahelyet - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter szerint a holland tulajdonú vállalat beruházása jó példája a két ország közötti gazdasági köteléknek. Magyarországon 500 holland vállalat működik, 15 ezer embernek munkát biztosítva, Hollandia Magyarország hetedik legnagyobb kereskedelmi partnere.

Puszta Ferenc, az Aalberts Surface Treatment Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a beruházást két ütemben valósítják meg. Elsőként a jelenlegi irodaépületbe is gépeket telepítenek, így 800-1000 négyzetméterrel nő az üzem termelő területe. Az irodának otthont adó új épületet a gyár melletti, saját tulajdonú telken építik fel.

A fejlesztés második ütemében egy új üzemcsarnok felépítésével további ezer négyzetméter termelő területet alakítanak ki. A két beruházás a gyár kapacitását tíz százalékot meghaladó mértékben bővíti.
A tatabányai telephelyen cinklamellás bevonattal, porfestéssel, nedveslakk-bevonatokkal látnak el fémalkatrészeket, autóipari tömegcikkektől speciális élelmiszeripari gépalkatrészekig. "A gyárat évente 50 millió alkatrész hagyja el, ebből a mennyiségből 30 millió darabot szó szerint kézbe kell venni a dolgozóknak" - ismertette az ügyvezető.

A különböző felületkezelések mellett mosással, szemcseszórással, koptatással, és utókezeléssel, valamint kisebb szerelési műveletekkel nyújt a cég komplex szolgáltatásokat.

A nagymértékben automatizált berendezések által kibocsátott termékek minőségellenőrzését, korróziós tesztjeit a gyáron belül kialakított laboratóriumban végzik el.

Az Aalberts Surface Treatment Kft. 115 embert foglalkoztat, éves nettó árbevétele 2018-ban 2,9 milliárd, 2019-ben 2,7 milliárd forint volt. Az árbevétel kétharmada belföldi értékesítésből, egyharmada exportból származik. A társaság idén a bevételek mintegy 30 százalékos csökkenésére számít, 2021-re tervezik elérni a 2019-es szintet.

Az Aalberts Surface Treatment holland tulajdonú cégcsoport a világ egyik legjelentőseb felületkezeléssel foglalkozó társasága, 3 kontinensen és 50 telephelyen több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Football news:

Udinese sign Fernando Llorente, Cutrone and sell Lasagna to Verona for 10 million euros
Monaco have re-loaned Onyekuru to Galatasaray
Karavaev on the Eredivisie: The fans are used to goals. Even if the team lost 2:3, they are happy
Mourinho on Lampard's resignation: Football is cruel, especially modern
Dzeko denied West Ham. Striker wants to leave Roma in the winter
Milan wants to sign Porto midfielder Otavio for free in the summer
Manchester United may loan Lingard to West Ham