Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnökének határozata szerint törvénytelenül kezelték, s hozták nyilvánosságra az egyik kormányfüggetlen újságíró személyes adatait a Troll című tévéműsorban. A Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatósága (NAIH) azért marasztalta el a HírTV Zrt.-t, mert a Fidesz-közeli médiaholdinghoz (KESMA/Mediaworks) tartozó tévécsatorna műsorának május 15-i adásában nyilvánosságra hozták György Zsombor, a Magyar Hang című hetilap főszerkesztőjének személyes adatait.

Péterfalvi Attila határozatában azonban szankciót nem állapított meg az adatvédelmi incidens kapcsán arra hivatkozva: a HírTV közölte a NAIH-val, hogy a nyilvánosságra hozott adatokat mostanra megsemmisítette. Péterfalvi szerint az adatvédelmi hatóság nem tehetett mást, nem bírságolhatott.

Az elnök az NAIH/2020/4721/9 számú határozatában közli, György Zsombor a NAIH eljáráson kívül, jogi elégtételt kérhet a bíróságon európai uniós rendelet alapján adatainak jogszerűtlen felhasználása miatt személyiségi jogi perben, ezen felül kártérítési igénnyel is felléphet az adatkezelővel szemben.

A NAIH elnöke jelezte határozatában azt is, ha indokoltnak látja, György Zsombor büntetőfeljelentéssel is élhet személyes adattal való visszaélés vétségének gyanúja miatt a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon. Ezen felül lehetősége van arra is, hogy a jogsértő honlap ideiglenes elérhetőségének korlátozását kezdeményezze.