Hungary

Első fokon 15 év börtönre ítélték a pedofil apát

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. október 29-én megtartott tárgyalásán első fokon ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség többek között folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolt,  tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére.

A vádlott élettársával együtt nevelte két közös lányukat, valamint az asszony előző házasságából született két 12 éven aluli kislányt. 2016 márciusa és 2019 májusa között a vádlott többször odabújt a fiatalabb sértetthez és szexuálisan zaklatta őt – miközben élettársa a szomszéd szobában tartózkodott a többi gyermekével. Több alkalommal zaklatta szexuálisan a kislányt olyankor is, amikor kettesben utazott vele autóval. 2018 nyara és 2019 májusa között az idősebb nevelt lánya ellen is elkövette ugyanezt.

A gyermekkorú sértetteket több ízben fenyegette, hogy megveri őket ha bárkinek beszélnek a történtekről. Emiatt a kislányok nem mertek szólni az édesanyjuknak.

A sértettek 2019 tavaszán tudtak először beszélni édesanyjuknak az erőszakról, aki akkor elküldte a férfit a háztól, de az ártatlanságát bizonygatva visszaédesgette magát. Júliusban az édesanya ismét megkérdezte a fiatalabb lányát, aki a férfi újabb cselekményeiről beszélt neki. Az asszony erről feldúlva számolta be egy ismerősének, aki 2019. augusztus 5-én tett feljelentést a vádlott ellen.

A törvényszék két rendbeli folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Halmazati büntetésül 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett kötelezte az eljárás  1 132 610 Ft bűnügyi költségének megfizetésére.

Az ítélet nem jogerős. A döntés ellen az ügyész súlyosabb jogi minősítés és foglalkozástól való eltiltás kiszabása érdekében súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Football news:

Maradona was buried near Buenos Aires next to his parents
Mourinho on Maradona: We can find his football on Google, but we won't find Diego there. I miss him
Fabio Capello: against such a mediocre Real Madrid, Inter could have played better
Ibrahimovic met with the Swedish national team coach in Milan
Тот Tottenham midfielder Winks scored from 49 yards. This is the 3rd result in the Europa League, all - in this draw
This miss will hurt all men: Molde player missed from half a meter and drove into the bar
Mikel Arteta: I am Very happy with Pepe's game against Molde. Arsenal played well overall