Hungary

Franciaország szigorítani fogja az vérfertőzésre vonatkozó jogszabályokat

Szigorítani fogja Franciaország az incesztusra vonatkozó törvényeit, jelentette be Emmanuel Macron elnök szombati tweet-sorozatában írja a Telex.

Az egész országban felháborodást váltott ki egy könyv, amely egy híres francia politikai elemzőt, Olivier Duhamelt a mostohafiával szembeni, két éven át tartó erőszakkal és szexuális visszaélésekkel vádol.

Macron Twitter-oldalán egyértelművé tette, hogy a konkrét eset kivizsgálásán túl Franciaországnak ki kell igazítania törvényeit, hogy azok jobban megvédjék a gyermekeket a szexuális erőszaktól, és felkérte az igazságügyi minisztert, hogy kezdjen társadalmi és szakmai konzultációt, amelynek célja a jogalkotási javaslatok gyors megfogalmazása.

Az erőszaktevők után fogunk menni

– írta a francia elnök.

Macron ugyanakkor emlékeztetett, Franciaország már 30 évre növelte az incesztus elévülési idejét, és szigorúbbá tette a gyermekekkel dolgozók ellenőrzését. Szerinte azonban még ennél is sokkal többre van szükség. A gyermekeknek szóló jelenlegi rutinszerű orvosi vizsgálatok részeként Franciaország bevezeti a szexuális, illetve szexuálpszichológiai ellenőrzéseket az általános és középiskolákban annak érdekében, hogy a gyermekek lehetőséget kapjanak a kérdésről való konzultációra a megfelelő szakemberekkel. Azt is bejelentette, hogy jobb lesz a pszichológiai segítség az incesztus áldozatai számára, és a társadalombiztosítás megtéríti azt.

Duhamel a hónap elején lemondott posztjáról a Sciences Po, Franciaország egyik legfontosabb egyetemén, a könyv megjelenését követően. Érdemben ugyanakkor sem Duhamel, sem ügyvédje nem kommentálta az 1980-as évekbeli vádakat.

Frederique Vidal felsőoktatási miniszter vizsgálatot rendelt el a Sciences Po-nál az ügy tisztázása, és a felelősök felkutatása érdekében.

Forrás:Telex
Kép:MTI

Football news:

Moreno has 6 goals in his last 5 games for Villarreal
Coach of Zagreb: In the matches with Krasnodar, we showed how good we are. Only the implementation needs to be worked on
Ole Gunnar Solskjaer: Manchester United are waiting for three important weeks, matches with Chelsea, Leicester. We are confident in ourselves
Gattuso on Granada: If Napoli were killing time like this, we would have been smeared in the press
Dzeko is Roma's top scorer in European competitions. He scored the 29th goal and beat Totti
Mikel Arteta: We got to give them two goals. Would hate to fly out of the Europa League
Milan kicked 18 penalties for the season. This is the best result in the top 5 leagues in Europe