Hungary

Hatszáz év után újra vannak igazi angliai fehér gólyák

vacsoraszh

Fotó: Gyilkosság a Vacsorán / Facebook

Amióta bezártak a színházak, nem nagyon van olyan intézmény, amelyik ne próbálta volna meg az élet jeleit mutatni a várhatóan még jó ideig zárva tartott ajtók mögül is, karanténszínházzal, élő bejelentkezéssel, meseolvasással, akár új bemutató élő közvetítésével. Van viszont egy olyan al-al-alműfaj, amelyikről eddig úgy tűnt, tényleg teljesen lehetetlen online megcsinálni: ez a 

nyomozós vacsoraszínház,

amikor épp az lenne a lényeg, hogy a színpadként is használt étteremben összegyűlt vendégek együtt oldják meg a krimit. De ha valamire megtanított két hónap karantén, az az, hogy nincs olyan, amit ne lehetne valahogy mégis megcsinálni online.

Most a Gyilkosság a Vacsorán nevű, több mint tíz éve ilyesmivel foglalkozó csapat találta ki, hogy igenis megcsinálják a vacsoraszínházat is online, részben, hogy csinálhassák, amihez értenek, részben, hogy ez segítsen a túlélésben.

Egy Hollandiában élő kedves barátunk hívta fel a figyelmet és tette fel a kérdést, hogy miért nem csinálunk színházat a Zoomon, hiszen mindenki ezen tárgyal, beszélget, dumál, szórakozik, énekel, találkozik... Nem sokkal később már kész is volt az az online verzió, amit május 20-án 18:00-tól “Hollandiában mutatunk be”, az interaktív-online színházi előadás címe: A kétely fátylai. Hogy teljessé tegyük az élményt, az este szerves része a főzés is. Az előre egyeztetett hozzávalókból összedobunk a nézőkkel együtt, élőben egy gyors vacsit is nyomozás közben, persze ez nem kötelező, de talán 2 hónap után segítség, ha kitalálják helyetted, ma mit főzz. A magyarországi premiert május 27-re tervezzük, egyszerre 25-30 fő részvételével, amelyre a nyomozzotthon@gmail.com címen lehet jelentkezni. Ugyanitt minden kérdésre örömmel válaszolunk

- írják a kezdeményezésről a Facebookon.

Football news:

Liverpool and other Premier League clubs are Interested in midfielder Schalke McKenney
Real Madrid is ready to terminate the contract with Bale, paying him a salary for two years (ABC)
Manchester City were preparing for a meeting at CAS before UEFA issued a decision to ban them from the Champions League
Zidane about Hazard: This is a difficult situation. I hope that on Thursday he will be ready for 100%
Nemanja MATIC: I Think Manchester United deserve a place in the Champions League. If we win three games, we will get there
Wycombe reached the championship for the first time in 133 years. Akinfenwa (Yes, that Jock from FIFA) is going crazy-he was personally congratulated by Klopp
Manchester City intends to sign Lautaro, alaba and Coulibaly after the cancellation of the ban on European competitions