Hungary

Ismét rács mögött van a csengeri "örökösnő"

Elrendelte a bíróság a 368 millió forintos csalással gyanúsított csengeri nő letartóztatását.

A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását 30 napra a csengeri örökösnőként ismertté vált asszonynak, P. Máriának – írja a 24.hu. A nőt hétfőn vette őrizetbe a rendőrség.

A csengeri örökösnő korábban már volt letartóztatásban, tavaly nyáron engedték ki a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe (korábbi nevén házi őrizetbe) került. A nő hazatérhetett az otthonába, de nyomkövetőt kellett viselnie.

P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált ismertté. Éveken át környékezett meg embereket egy 1300 milliárd forintos örökség sztorijával, többek között Kósa Lajos fideszes politikustól is befektetési tanácsot kérve. Mint tavaly kiderült, a politikus többször is találkozott az állítólagos örökösnővel, és egy közjegyző előtti megállapodást is aláírt vele. Kósa – bár elismerte a dokumentum valódiságát – csalónak nevezte a nőt.

A nő tavaly áprilisban elhagyta az országot, majd nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban fogták el. Hazahozatala után a nőt 368 millió forintos csalással gyanúsították meg, ennyit adtak neki kölcsön 2013 és 2018 között. A gyanúsítás szerint azzal az ürüggyel kért kölcsön pénzt, hogy abból juthat hozzá az 1300 milliárdos örökségéhez.

Football news:

It's time to learn the names of new Borussia heroes. Now there are 17-year-old boys making goals
Paulo Fonseca: it's Important to bring Smalling back to Roma. We have only 3 Central defenders
Arteta about 2:1 with West ham: Arsenal made life difficult for themselves with losses, but they fought and believed in victory
Palace midfielder Townsend: Could have beaten Manchester United with a bigger difference. We had moments
Philippe Coutinho: I am motivated and I want to work hard to make everything work out well on the pitch
Torres on Chelsea: I Thought I could remain a top player, but I was unstable. Although there were enough successes
Neville on the broken penalty against Manchester United: an Absolute disgrace