Hungary

Joan Laporta versenybe száll az FC Barcelona elnöki posztjáért

GettyImages-525421806

Joan Laporta hivatalosan is bejelentette, hogy versenybe száll az FC Barcelona elnöki posztjáért.

A klub korábbi első embere 2003 és 2010 között már irányította az egyesületet, a labdarúgócsapat történetének ez volt az egyik legfényesebb időszaka, amely Josep Guardiola 2008-as kinevezésével vette kezdetét.

Minden Barca-drukkrert szeretnék egyesíteni, ez a mi testvériségünk, amelyet újra szeretnék győzelemre vezetni. Nem tekintek vissza a múltba, nem keresek kifogást, azt akarom, hogy a Barcelona mindenkihez szóljon és az optimizmus motorja legyen bárhol a világon

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján Laporta.

Az egykori vezető azt is megemlítette, hogy kölcsönös a tisztelet közte és a hatszoros aranylabdás Lionel Messi között, megválasztása esetén mindenképpen arra törekedne, hogy a klub ikonja maradjon az együttesnél.

A katalán klub elnöki posztjáról októberben mondott le Josep Maria Bartomeu, a tisztújításra január 24-én kerül sor.

(MTI)

(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Football news:

The Premier League has changed its approach to determining offside after Man City's Aston Villa goal. Now in this situation will be fixed out of the game
Zlatan and Lukaku had a conflict in the Italian Cup match
Zlatan scored 8 goals for Inter Milan. More than any other team
Alli is not training with Tottenham due to negotiations with PSG. He does not want to let Levi go
Batshuayi scored in the Premier League for the first time since October 2019
Valdarno about leaving the Youngster rent in the Arsenal and Real Madrid Player should not be so quick to give up. He did not have enough patience
Ighalo has announced his departure from Manchester United