Hungary

Karácsony: Kész segíteni a főváros az SZFE-t elfoglalóknak

Tíz éven belül nem épülhet új híd Budapesten - mondta el az Indexnek a főpolgármester.

Az önkormányzatoknak nem dolga egyetemeket fenntartani, de vannak olyan helyzetek, amikor az önkormányzat a helyi közösség érdekében olyan feladatokat is elláthat, amelyeket a törvények nem írnak elő. Ezzel indokolta az Indexnek Karácsony Gergely főpolgármester, hogy segítséget nyújthat a főváros a Színművészeti Egyetem épületét elfoglaló diákoknak. Az interjúban azt azért világossá tette, hogy az infrastruktúra biztosításán túl más segítséget is nyújtanak – az infrastruktúra pedig a Merlin Színház felújítandó épülete lehet, amely része a kialakítandó Városháza parknak.

A park megnyitása Karácsony egyik első ígérete volt megválasztásakor, most a portálnak azt mondta, egyelőre a tervezés fázisában járnak.

Az Index kérdezte a főpolgármestert a nagykörúti biciklisávról is. Karácsony szerint az lenne az ideális, ha egy sávon haladnának a gépjárművek és a másik megmaradna a kerékpároknak, ám „egy sokszínű közösség megválasztott vezetőjeként ennek a sokszínű közösségnek a véleményét kell tiszteletben tartani” - vagyis egyelőre erről is társadalmi vitát indít.

Ami a Nagykörút déli szakaszán kialakított hibrid megoldást illeti – egyes szakaszokon a járdára terelik a kerékpárforgalmat -, Karácsony szerint „végiggondolt kompromisszum”, amelyhez 50 ezer ember véleményét kérték ki.

A koronavírus miatt a főváros nagyjából 150 milliárdot veszített, aminek a kigazdálkodására nincs meg a forrás: ebből a védekezés pluszköltsége 5 milliárd, a BKK-jegybevételeknél 20-25 milliárd a mínusz, a gazdasági visszaesés pedig körülbelül 100 milliárd forint kiesést jelent az iparűzési adóban – mondta el a főpolgármester, hozzátéve, az iparűzési adó adja a város bevételeinek mintegy 70 százalékát. Ehhez jön még a fővárost sújtó kormányzati megszorítás, amely még egy olyan 30-35 milliárd forintot tesz ki.

Mindez azért érdekes, mivel Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Budapestet érintő gazdasági károkat a főváros kasszájában levő 100 milliárdnyi szabad forrásból lehet fedezni - később Karácsony ezt a 150 milliárdos mínusszal válaszolta meg.

A kormányzati elvonásokkal magyarázta az is, hogy tíz évig nem fog új híd épülni Budapesten, annál is inkább, mivel ennél fontosabb lenne, hogy a Lánchíd után a szintén rossz állapotban levő Petőfi- és Árpád-hidat újítsák fel. Úgy látja, 2023-ra elkészülhet a Lánchíd, és egy évvel később a Biodóm is.

(Index)

Football news:

Hans-Dieter flick: I Hope Alaba will sign a contract with Bayern. Our club is one of the best in the world
Diego Maradona: Messi gave Barca everything, brought them to the top. He was not treated the way he deserved
Federico Chiesa: I hope to leave my mark in Juve. We will achieve great results
The Coach Of Benfica: I don't want us to look like the current Barcelona, it has nothing
Guardiola on returning to Barca: I'm happy at Manchester City. I hope to stay here
Fabinho will not play with West ham due to injury
Ronald Koeman: Maradona was the best in his time. Now the best Messi