Hungary

Karantén után már parkolni is érintésmentesen szeretnénk

Parkolási szokásaink igen eltérőek: van, akinek annyira sok stresszt okoz, hogy inkább otthon hagyja a kocsit, mások viszont nem hajlandók az úti céljuktól 5 percnyi sétatávolságnál messzebb letenni az autót – tudtuk meg a PARKL megbízásából végzett felmérésünkből, melyet közel ezren töltöttek ki még a karantén előtt.

Szeret ön parkolni? Árulja el!

Könnyen talál parkolóhelyet vagy minden percét megszenvedi a keresésnek?

Talán nem meglepő, hogy a parkolás sokak szerint időigényes és stresszes folyamat, a kitöltők több mint felének alkalmanként 5-10 percet, minden negyedik résztvevőnek 10-20 percet vesz el az életéből, hogy letegye a kocsit. Az is kiderült a kérdőívből, hogy a parkolóhely-keresők ötödét mindig kiakasztja a körözés, közel harmaduk pedig „gyakran felhúzza magát emiatt”. Csak 9 százalékuk jelölte meg azt, hogy a parkolás kérdésköre sosem billenti ki a zen állapotból. Van, aki inkább el sem indul autóval, mert nem akar a parkolóhely-keresésre időt szánni - válaszadók több mint harmadával gyakran előfordul ez.

Amennyiben mégis az autót választjuk, szeretünk az úti célhoz közel kiszállni. Maximum 5 perc séta az ideális a kitöltők 45 százaléka szerint, 5 százalék pedig azt a választ jelölte be, hogy „Ha autóval megyünk, autóval megyünk! Szóval maximum 1 percnyi sétára” teszi le a kocsit.

A PARKL arra is kíváncsi volt, hogy a pandémia alatt mennyire alakultak át az autózási és parkolási szokásaink. Mennyire hatott például az ingyenes parkolás az autósokra? Saját felmérésük szerint kizárólag emiatt a lehetőség miatt az emberek többsége (a megkérdezettek több mint 77%-a) nem használta többet az autóját a vizsgált időszakban. A válaszadók negyede főképp egészségvédelmi szempontokat figyelembe véve döntött az autóhasználat mellett.

Ami a parkolóhely-keresést illeti: a válaszadók több mint fele egyetértett azzal, hogy többet vesződtek a keresgéléssel - ez átlagosan 5-10 perccel többet jelentett -, és 52%-uk nyilatkozott úgy, hogy stresszesebb is volt, mint a járványidőszak előtt.

Elfelejtjük, elrontjuk, megbüntetnek

A parkolás a stresszen kívül is okozhat kellemetlen pillanatokat, például elfelejthetjük, hol hagytuk az autót. Bár a válaszadók 56 százalékával ez még soha nem fordult elő, 40 százalékukkal már megesett néhányszor, 1,6 százalékuk pedig notórius gépjármű-elhagyó.

Karantén előtti kérdőívünk szerint kitöltők közel negyedével fordult elő, hogy megbüntették lejárt parkolás miatt, a zónakód megadásával minden ötödik autósnak akadtak már gondjai, 58 százalék pedig időnként többet fizet a kelleténél, ugyanis elfelejti leállítani a parkolást. Az alkalmanként fizetett parkolási díj tehát mindenkinek csak nyűg és stresszforrás. Még úgy is, hogy aprót már csak a válaszadók 27 százaléka dobál az automatába, a többiek SMS-sel (36 százalék) vagy valamilyen mobil applikációval (37 százalék) rendezik a parkolást.

És hogy mennyibe kerül a kocsi leparkolása az olvasóknak? Olvasóink 44 százaléka havi szinten 2000 forintnál kevesebbet költ parkolásra, közel 30 százalék 2-5000 forintot, 9 százalék pedig 5-10 ezret.

A jövő az érintésmentes parkolás

Az ingyenes parkolás időszaka elmúlt, autónk leparkolásáért a jövőben ugyanúgy fizetnünk kell. Bár a PARKL-kutatásban válaszolók kétharmada alapvetően nem szeretne változtatni parkolási szokásain, a díj kifizetését jegy nélkül, kérintésmentesen kívánja intézni a jövőben. A kitöltők harmadának nagyon fontossá vált az érintésmentesség a szolgáltatások terén, sőt, 80%-uk a jövőben is előnyben fogja részesíteni a kontaktmentes parkolási ügyintézést a készpénzes ügyintézéssel szemben. A kutatás eredményeiből is látszik, hogy az érintésmentesség a járvány után nemcsak elvárt, hanem alapvető szolgáltatás lett az emberek életében: a vírushelyzet még inkább rávilágított arra, hogy nem csak, hogy egyszerűbb, de higiénikusabb is, ha nem kell az automatához vagy készpénzhez hozzáérni.

Több P+R parkoló kellene az ingázóknak

A parkolással kapcsolatos kérdőív kitöltőinek közel fele gondolja úgy, hogy megoldás lehetne a „több parkolóhely a föld alatt” és a „kevesebb autó a belvárosban, a külvárosi, agglomerációs tömegközlekedés fejlesztése” válasz is népszerű volt, és érdekes, hogy csak nagyon kevesen látják az autómegosztásban látja a kiutat.

Egy szakértőt is megkérdeztünk arról, hogyan változott a parkolási helyzet az elmúlt 5 évben a fővárosban, és milyen változások bevezetése segíthetne.

Tapasztalataim szerint romlott a helyzet, hiszen ez idő alatt 200 ezerrel nőtt a Budapesten és Pest megyében forgalomban tartott személyautók száma, így az most mintegy 1,2 millió darabra tehető, ráadásul az állománybővülés üteme is gyorsult évente 1-1 százalékkal

– mondja Zách Dániel, a Totalcar.hu szakújságírója.

Véleménye szerint a pesti belváros az, ahol sürgős megoldásra volna szükség, de a tömegközlekedési csomópontokon, illetve a vasúti pályaudvarok közelében szükséges P+R parkolók hiányát is említi, melyek nélkül nem teremthető meg a csökkentett autóforgalmú belváros víziója, hiszen egyre többen ingáznak az agglomerációból.

A belvárosi parkolási probléma talán Újlipótváros Dráva utca-Váci út és Szent István körút által határolt részén a leginkább szembetűnő, ahol családonként két parkolási engedély igénylésére van lehetőség, és a parkolóhelyek száma ezt nem alapozza meg. A parkolási gondok ellen folyamatosan tenni próbál a kerület

– teszi hozzá Zách Dániel.

A budapesti helyzet megoldási lehetőségeiként a következőket látja: P+R parkolók építése a városhatáron, tömegközlekedési csomópontokon. A körvasút és a reptéri vasút megépítése, a metróhálózat továbbfejlesztése és a járműmegosztó szolgáltatások szélesebb körű terjesztése, illetve a telekocsi szolgáltatások nagyobb arányú igénybevétele.

A belvárosi parkolást tehát több fejlesztés együtt teheti hatékonyabbá:

a „láthatatlan” parkolóhelyek elérhetővé válása és a tömegközlekedés fejlesztése mellett az autósok hozzáállásának változására is szükség van. Csak így lehet élhetőbb a belváros.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a PARKL megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Football news:

Messi trained with a bandage on his left leg. This is a precautionary measure, he will play against Bayern
Karl-Heinz Rummenigge: Neuer is world-class, and Ter Stegen is on the way to it
Chelsea are stepping up negotiations for Havertz after Bayer's relegation from the Europa League, Cech is involved in them
Messi bought a penthouse in Milan. It was reported that Inter is Interested in the player
Real advance refund the Youngster of rental Sociedade. Zidane is impressed with his performance
Barys 20 days before the start of the KHL: they do not know where to play, Legionnaires are cut off from the team
Areolaa returned to PSG after a loan spell at Real Madrid