Hungary

Kiiratkozott a Fidesz az európai elitből

Érzékeny búcsút vett a Fidesz az Európai Néppárttól, a mérsékelt kereszténydemokrata politikai erők közösségétől, amely meghatározó szerepet játszik az európai politikában. Az EPP-frakción kívül a senki földjén kevesebb jól fizetett bizottsági tisztség várja a magyar kormánypárt képviselőit.

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta az alapszabályának módosítását - jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI tudósítása szerint.

A fideszes európai parlamenti képviselők több alkalommal kifejezték a tárgyalások során jogi és politikai aggályaikat, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat - mármint a néppárti frakció tagjaiként, egyebek mellett az EPP-nek járó parlamenti bizottsági helyeket is elfoglalva.

Football news:

Kane became the record holder for the most goals in the Premier League for players without a title, beating Fowler
Ancelotti's 2-2 win over Tottenham: One of Everton's best home games. The fate of entering the European Cup will be decided in the last game
Mourinho on Pogba's words about him: I don't care what he says. Not Interesting
Mourinho on Everton penalty: No comment. Having experience, I just laugh at such moments
Kane came out on the 7th place in the list of the best scorers of the Premier League. He has 164 goals
Yaya Toure sent Guardiola a letter of apology: I am waiting for a very long time for a response
Marcelino on the Spanish Cup: You can't win against Barca without suffering. They are used to winning finals