Hungary

Kiütötték otthon a Manchester City-t

A Manchester City saját stadionjában 5-2-re kikapott a Leicester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Pedig Josep Guardiola együttese három perc után vezetett: a korábbi Leicester-játékos, a 200. Premier League-összecsapásán szereplő Rijad Mahrez egy szöglet után lőtt 11 méterről hatalmas gólt a hosszú felső sarokba.

A folytatásban a manchesteriek birtokolták többet a labdát, a gólokat azonban a vendégek szerezték: Jamie Vardy a 37. és az 58. perc között klasszikus mesterhármast ért el, első és utolsó találatánál az általa kiharcolt büntetőt értékesítve. Az angol válogatott támadó 2004 novembere és Milan Baros óta az első a Premier League-ben, akinek sikerült úgy belőnie két tizenegyest, hogy mindkettő előtt vele szemben szabálytalankodtak.

A találkozó hajrájában James Maddison, Youri Tielemans és Nathan Aké talált még be, a Leicester pedig megszakította a Guardiola-csapat 11 hazai bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.

A Manchester City az élvonalban legutóbb az 1989-1990-es idényben veszítette el hazai nyitómeccsét, azóta 16 győzelem és kilenc döntetlen volt a mérlege. Guardiola edzői karrierje ezt megelőző 685 összecsapásán egyszer sem kapott öt gólt az általa irányított csapat.

Football news:

Arteta about 0:1 with Leicester: I Don't know why the hell our goal was canceled. It is difficult to create space when 10 people are sitting behind the ball line
Rodgers on 1-0 with Arsenal: Leicester deserved to win. Vardy is a world-class player
Juve without Ronaldo could not beat Verona and Crotone in Serie A
Vardy has scored 11 goals in 12 games against Arsenal in the Premier League. Only Rooney has more
15,000 Teddy bears were planted at the Heerenveen match as part of a campaign to fight cancer. Toys sold for 230 thousand euros
Adidas and Pharrell Williams have reinvented the old forms of Real Madrid, Arsenal, Manchester United, Bayern Munich and Juve. The design is hand-made and celebrates imperfection
Barcelona filed a complaint about the refereeing of the match with Real Madrid to the Spanish football Federation