Hungary

Komoly hackercsapatot állított le a Microsoft, 100 ismert embertől akartak adatokat lopni

A támadók egy biztonságpolitikai konferencia résztvevőit akarták meghackelni, köztük államok vezetőit. Néhány esetben sikerrel is jártak, de az érintettek nagy részét sikerült megóvniuk.

A Microsoft meghiúsított egy iráni hekkercsoport által elkövetett támadássorozatot a soron következő Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC), illetve a Think 20 (T20) szervezet szaúdi csúcstalálkozójának résztvevői ellen. A vállalat szerint a Phosphorus fedőnevet használó iráni hekkercsoport hajtott végre támadásokat.

A kalóztámadás a müncheni konferencia és a G20 országcsoport elemző és tudományos szervezeteként számon tartott T20 szaúdi csúcstalálkozójának majdani résztvevői, mintegy száz ismert személy ellen irányult. A Phosphorus elektronikus postával, szinte tökéletes angolsággal írt álmeghívókat küldött a szóban forgó fórumok várható résztvevőinek, egykori kormánytagoknak, szakértőknek, tudósoknak és nem kormányzati szervezetek vezetőinek. Megpróbálta eloszlatni a koronavírus-járvány miatti félelmüket az utazástól.

A Microsoft szerint a támadások célja hírszerzési adatok gyűjtése volt, és néhány esetben a kiberbűnözők sikerre jártak egykori nagykövetek és szakértők kárára. Az amerikai vállalat hangsúlyozta, hogy a támadássorozat semmiképpen nem hozható összefüggésbe a jövő kedden esedékes amerikai elnökválasztással.

Az általában február közepén rendezett háromnapos Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia a világ legtekintélyesebb, közel hatvanéves múltra visszatekintő biztonságpolitikai fóruma, amelyen államvezetők is részt vesznek szerte a világból. A G20 politikájának alakításával foglalkozó T20 csúcstalálkozója szintén nagy közfigyelmet kap.

A Microsoft október közepén lekapcsolta az egyik legnagyobb hackerhálózatot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Goodbye, Dad Buba Diop. Thanks to you, I lived the most memorable tournament of my childhood
Nuno about 2:1 with Arsenal: We played amazing, very proud. Jimenez recovered
Arsenal scored 13 points in 10 opening matches - the worst result in 39 years
West Brom can be bought by us investors. The Chinese owner of the club wants 150 million pounds
Lampard on Mourinho's words about ponies: You have Kane, Son, bale and alli. We are all fighting to win the Premier League
Mourinho on winning the Premier League: Tottenham are not in the race, because we are not a horse, but a pony
Laurent Blanc: I will return to football, but in children's. Now coaches are being asked to increase the cost of players, I don't like it