Hungary

Koronavírus: tovább szigorít Szlovákia

Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt az egészségügyi vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva. Betiltják a tömegrendezvényeket és kint is kötelező lesz a maszk viselése.

Szlovákiában még márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van - írja az MTI.

A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is kihirdettek. Ez utóbbi - legfeljebb 90 napra érvényesíthető -, így júniusban lejárt. Az a vészhelyzet, amelynek kihirdetésére ezúttal készül a pozsonyi kormány, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tevő, általánosabb jellegű lesz. "A helyzet további romlásának megfékezéséhez szükséges a vészhelyzet bevezetése" - indokolta a lépést Igor Matovic zlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva..

Tiltják a nagy rendezvényeket

A szlovák kormányfő több más, a válságstáb által hétfőn elfogadott szigorításról is beszámolt. Ezek egyike, hogy októbertől betiltják Szlovákiában csaknem az összes tömegrendezvényt. Ez alól kivételt csak az esküvők, keresztelők, temetések és az önkormányzati ülések kapnak, illetve azok a rendezvények, amelyek szervezői biztosítani tudják, hogy az összes résztvevő negatív eredményű Covid-19 tesztet tud felmutatni.

Kint is kötelező lesz a maszk

Ugyancsak októbertől ismét korlátozzák a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken, utóbbiakból csak az ülőhellyel rendelkezők tarthatnak nyitva. Ismét szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó rendelkezések, ezek októbertől kül- és beltéren egyaránt kötelezőek lesznek, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes személyek között.

A múlt héten felmerült, hogy Szlovákia utazási szempontból a kockázatos országok listájára teszi Magyarországot és Ausztriát, ezt a felvetést azonban a Központi Válságstáb nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy az érintett országokban hasonló a járványügyi helyzet, és így egy ilyen intézkedésnek nem lenne értelme.

Emelkedik az esetek száma

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ hétfőn közzétett adatai szerint Szlovákiában vasárnap mintegy kétezer teszt elvégzése alapján 265 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban mintegy három hete többé-kevésbé folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is. Ez vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.

Szlovákiában a kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 9343 személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az aktív esetek száma pedig 5086. Eddig hivatalosan 44-en haltak meg a betegség következtében. Az országban eddig már több mint 447 000 vírustesztet végeztek el - írta az MTI.

Football news:

Christian Vieri: Messi is the Harry Potter of football. When he's done, I'll throw out the TV
Barcelona Vs Juventus: We are glad that you were able to see 🐐 on your field
Rennes coach on one point in 2 games Champions League: this is our debut, we are learning
Simone Inzaghi: a Draw with Brugge can greatly affect the position in the group
Lopetegui on the win over Rennes: Sevilla played almost perfectly
Danilo about 0:2 with Barca: Juventus played organized, but not aggressive enough
Tuchel on neymar's adductor muscle injury: I hope it is not serious