Hungary

Különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emeltek vádat Gődény György ellen

Különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség Gődény György ellen, mert tavaly novemberben olyan írást tett közzé, melynek tartalma alkalmas volt arra, hogy akadályozza a koronavírus elleni védekezés eredményességét - számolt be a 24.hu.

A portál megkeresésére Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője elmondta,

az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért egy rémhírterjesztéssel vádolt férfira.

Hozzátette azt is, hogy a terhelt továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, s azt állította, hogy az általa becsatolt cikkek, az ő igazát támasztják alá.

A vádirat lényege szerint Gődény tavaly november 25-én a déli órákban „A választás szabadsága” címmel egy írást rakott fel a saját internetes oldalára, amit aztán közzétett a róla elnevezett egyéb közösségi média oldalára is.

A portál felidézi, a cikkben a férfi értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a kormányzat intézkedéseit víruspropagandának titulálta, illetve az egész védekezést mesterségesen szított hisztériának nevezte. A kötelezően viselni rendelt szájmaszkokról pedig azt állította, hogy azok az egészségre ártalmasak, védelmi eszköz szerepüket nem töltik be.

Kiemelték,

Gődény szándékosan valótlan és megalapozatlan állításai alkalmasak voltak arra, hogy a lakosságot megtévesszék, a védekezés irányítóival szemben bizalmatlanságot keltsenek, ugyanis az ő tevékenységüket vírusbizniszben való részvételnek minősítette.

Mint ismert a kormány tavaly november 4-én vezette be a koronavírus világjárvány miatti veszélyhelyzetet Magyarországon.

Az ügyészség különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztéssel vádolja a gyógyszerészt, mely bűncselekményért a törvény szerint 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje Gődényt.

Football news:

Inter, in the event of Lukaku's departure, will try to buy Zapata from Atalanta, Bergamasca-Abraham from Chelsea
Aston Villa bought Southampton's top scorer Ings for 30 million pounds
Aurelien Tchuameni: Why is it possible to stop the match for 5 minutes because of a millimeter offside, but not because of racist shouts at the stadium?
Manchester United, Liverpool and Man City were Interested in Bailey, but did not want to pay 40 million pounds to Bayer
Alisson on a new contract with Liverpool: I didn't spend much time thinking about it. I'm happy here
Van Gaal on his appointment to the national team: Dutch football has always been close to me
Bayern and Kimmich are close to a contract until 2026. Only Lewandowski will receive more Jozua