Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Lehetséges, hogy a Föld mágneses pólusai végül mégsem cserélnek helyet

Bolygónk védőburka már nem egészen olyan, mint amilyen az eltelt két évszázadban volt.

Kutatók korábbi számításai alapján könnyen elképzelhető, hogy bolygónk északi és déli pólusai előbb-utóbb megcserélődnek – ez szűrhető le legalábbis abból, hogy a földi mágneses mező látványos változásba kezdett. No, nem most, a folyamat nagyon régóta érzékelhető.

Ebben a témában merült most el jobban a Science Alert, és nem csak úgy: egy új kutatási anyagra hivatkoznak, ami elveti a fentebb vázolt lehetőséget – vagyis a pólusváltás talán nem is zajlik le, illetve nem úgy, ahogyan azt a szakértők kezdetben tudni vélték.

Az említett kutatást a svédországi Lund Egyetemen végezték, Andreas Nilsson geológus vezetésével. Ő úgy vélekedett, hogy egy már korábban kiszúrt a jelenség, az úgynevezett dél-atlanti mágneses anomália (ez egy, az Atlanti-óceán déli medencéjében lévő jókora területet jelent) az elkövetkező néhány száz évben eltűnik, a pólusváltás pedig nem fog lezajlani.

©

Hogy megértsük, mi a kettő közti összefüggés, érdemes felidézni a Liverpooli Egyetem egy korábbi vizsgálatát. Mint azt a brit szakértők akkor kifejtették, a déli medencében lévő terület formája és területe igen dinamikusan változik, aminek következtében a Föld mágneses tere itt jelentősen gyengébb. A kutatók mindebből arra következtettek, hogy a mágneses pólusok idővel átfordulnak, de legalábbis egy ilyen esemény felé haladunk. A Liverpooli Egyetem munkatársai akkor azonban arra is rámutattak, hogy ez a fordulat nagy valószínűséggel nem a közeljövőben megy majd végbe, hiszen a vizsgált anomália évmilliókkal korábban jöhetett létre.

Gyakorlatilag ezt az elképzelést erősíti az új svéd tanulmány is.

A geológusok a világ minden tájáról származó vulkanikus kőzetek elemzésével rekonstruálták bolygónk mágneses burkának részletes, az utolsó jégkorszakig visszanyúló idővonalát. Azt találták, hogy korábban is zajlottak érdekes változások az anomália környékén, de a helyzet néhány száz év elteltével ismét rendeződött – anélkül, hogy egy globális átrendeződés zajlott volna le.

A Science Alert mindezek alapján úgy összegez: ha azt feltételezzük, hogy az alapvető mechanizmusok most is ugyanúgy működnek, akkor a pólusváltás egyelőre nem fog bekövetni. Ez a portál szerint több mint jó hír, mivel a jelenség ismeretlen hatással lenne ránk, az eszközeinkre, és az élővilágra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.