A bejrúti robbanást követően egymillió eurót adományoz a magyar kormány a rengeteg sérült ellátásával és a halálos áldozatok felkutatásával küzdő Libanonnak - írja a 444.hu.

A hírt Azbej Tristan, üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps programért felelős államtitkár a Hungary Helps Twitter-oldalán jelentette be.

Az államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy miután egyeztetett Libanon magyarországi nagykövetével és karitatív szervezetekkel, úgy látja, elsősorban katasztrófavédelmi és orvosi segítségre van szüksége Libanonnak. Magyarország mellett más országok is felajánlották segítségüket: Franciaország két repülőgéppel szakértőket és felszereléseket, Németország ötven kutatási-mentési szakembert küld Libanonba.

Az EU is aktivizálta magát, így eddig Csehország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország és Németország jelezte, hogy tűzoltókat, mentőfelszereléseket, járműveket és keresőkutyákat akarnak Libanonba küldeni.

Marise Payne ausztrál külügyminiszter közölte, hogy országa nagyjából 1,4 millió dollárnyi támogatást ajánl fel a Világélelmezési Program (WFP) és a vöröskereszt számára a katasztrófa által érintettek ellátásának biztosítása céljából. Oroszország ötrepülőnyi humanitárius segély küldéséről döntött. Irak hatkamionnyi egészségügyi felszerelést illetve orvosokat, ápolókat juttat Libanonba.  Jordánia és Egyiptom is hasonló intézkedéseket jelentett be - közölte az MTI.