Hungary

Majdnem egymillióval verte át ismerősét egy férfi

Segítségét ajánlotta régi ismerősének, az a 61 éves férfi, aki a végén elsikkasztotta a barátjától kapott pénzt, aztán eltűnt. 

A két férfi már régebb óta ismerték egymást, amikor a férfi elmondta a 61 éves ismerősének, hogy építkezik, amihez építőanyagokat kell vennie. A 61 éves férfi erre felajánlotta neki, hogy segít Szlovákiából, az itthoninál kedvezőbb áron építőanyagot szerezni. Ezért 2017 augusztusában a 61 éves férfi átvett az ismerősétől 800 ezer forint előleget, amihez készítettek egy átvételi elismervényt, de férfi a pénzt nem a megbeszéltekre költötte, hanem eltette. A pénzt odaadó férfi

2017 őszén többször is kérte a 61 éves ismerősét, hogy vagy szállítsa le neki a megrendelt anyagokat, vagy adja vissza a pénzét,

de az előbb ígérgette és halogatta a pénz visszaadását, majd teljesen elérhetetlenné vált.

IllusztrációForrás: pixabay.com

2018 nyarán, a férfi kitartó követelésére 200 ezer forintot visszautalta a 61 éves férfi, de a maradék 600 ezer forint nem térült meg.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádiratban azt javasolja a bíróságnak, hogy

a visszaeső, jelenleg is börtönbüntetését töltő 61 éves férfival szemben sikkasztás miatt,

szabjanak ki végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást, valamint, hogy kötelezzék a kár megtérítésére.

Football news:

Chelsea will announce Tuchel's appointment today. He will lead the team in the game against Wolves tomorrow
Tottenham's Cup rival is coached by a rock star. Invited Mourinho to play the tambourine in his group, loves The Doors and prefers Jagger Messi
Puyol presented Barca's form for the match against Real Madrid. It combines the colors of the club and the flag of Catalonia
Barca has the highest revenue in the 2019/20 season - 715.1 million euros. Real Madrid, Bayern Munich, Manchester United and Liverpool are in the top 5 (Deloitte)
Van de Beek has no intention of leaving Manchester United. Solskjaer believes in the midfielder and will give him a chance
Lampard couldn't say goodbye to the Chelsea players. The Czech briefly informed them of his resignation before training
Every time Messi doesn't play, Barcelona wins. Ex-Argentina goalkeeper Gatti about Leo