Hungary

Milyen az ön kapcsolata elhunyt édesanyjával?

A gyász feldolgozása után az eltávozott szeretteinkkel szimbolikus kapcsolatba kerülünk, ami nem csupán emlékezést jelent, hanem eleven kapcsolódást. Ez független attól, hiszünk-e a lélek túlélésében, avagy sem. Hogy ez a kapcsolódás létrejön-e, és ha igen, milyen minőségben, azt sok minden befolyásolhatja.

Ha szeretetteljes viszonyban álltunk az édesanyánkkal, akkor ez nagy eséllyel így marad a halála után is. Ha azonban még az életében nem békültünk meg egymással, akkor komoly munkát kell végeznünk a feldolgozáshoz.

A konfliktus nem hal ugyanis meg az elhunyttal együtt. Sajnos az sem ritka, hogy némely anya annyi fájdalmat okoz a gyerekének, hogy a halála inkább megkönnyebbülés. Néha a szeretetteljes viszony is tartogathat azonban olyan meglepetést, hogy az elhunyttal zavart lesz a kapcsolatunk.

A pánikbeteg Gábor

Rendelje meg online!

Pszichológusa úgy vélte, hogy a fel nem dolgozott gyász állhat a háttérben, ezért hozzám irányította a negyvenes évei elején járó, pánikbeteg Gábort. Mint kiderült, az édesapját nem ismerte, de melegszívű, életvidám édesanyát adott neki a sors, ezért egész gyerekkora és korai felnőttévei ebben az erős megtartó kötelékben teltek.

Huszonvalahány éves korában az édesanya daganatos beteg lett. Gábor odaadóan gondozta, kezelésekre vitte, ellátta a legdrágább vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel, ám röviddel a mama kórházba kerülése után felhagyott a látogatásokkal. Félelemmel és viszolygással töltötte el édesanyja látványosan romló állapota, a tumor külső megjelenése az arcán, a testén, ezért kimenekült a fájdalmas élethelyzetből.

Méltó helyre került

Édesanyja halála után nem gyászolt, mivel valahányszor eszébe jutott az anyja, az utolsó időszak rémképei jelentek meg a szeme előtt. Sikeresen leállította ezeknek a képeknek a belső vetítését, ám egyúttal a gyászát is. Mindezek hátterében erős bűntudat is állt, hiszen cserbenhagyásnak élte meg a viselkedését.

Azóta hat év telt el, és soha nem gondol az édesanyjára. Bár megszabadult a gyász mélységének megélésétől, pánikbetegségével fizetett érte. Munkánk során eljutottunk oda, hogy lecserélte az utolsó, rövid időszak riasztó képeit az egész gyerekkorát végigkísérő, szeretetteljes anya emlékeire, azaz a megtagadott édesanya végre a méltó helyére került.

Azon túl, hogy Gábor már szeretetteljesen kapcsolódik elhunyt édesanyjához, valamint jelentősen csökkentek a félelmei – már nem kerüli a mozit és a liftet sem –, egyéb hozadéka is van a megkésett gyászfeldolgozásnak.

Megtartó erő

A szembenézés, a múlt integrálása a gyermekeink iránti felelősség kérdése is, hiszen ennek transzgenerációs hatása is van. A családi narratíva meghatározza az identitást. Honnan jöttem, kik az őseim, mit hoztam magammal, ki vagyok én? Mit örökítek tovább?

Gábor felesége soha nem is hallott az anyósáról, a gyerekei hasonlóképpen, még elbeszélésekből sem ismerhették meg a nagymamájukat. A gyerekek apai ágon el voltak vágva a gyökerektől, a nagyapa az ismeretlenség ködében veszett el, a nagymama pedig a szerencsétlen életvégi történés miatt megtagadtatott.

Ez most megváltozott, Gábor nagy szeretettel és kedvvel mesél az édesanyjáról. Megszűnt a folytonossági hiány a jelenből múltba ívelő vonalon, ami így a gyerekek és az egész család számára megtartó erő lehet.

További történeteket olvashat Singer Magdolna gyásztanácsadó cikkében a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság. Singer Magdolna Gyászkísérés című új könyve előrendelhető.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Football news:

Beckham returned to the cover of FIFA 23 years later. For this, he will get more than paid in real PSG
Barcelona transferred a 5 million Euro bonus to Borussia for Dembele's transfer. Catalans have already paid more than 130 million
Ramos and Benzema out of Real Madrid's bid for the Champions League match with Inter
Griezmann on Messi: I admire Leo, and he knows it. We have a great relationship
Rooney on the possibility of a move to Barca in the 2010/11 season: Thinking about it. Could fit in perfectly
Hooray, in England they will let the audience into the stands again! While up to 4 thousand and not everywhere, but the clubs are happy 😊
Solskjaer about the match with Istanbul: these are the Champions of Turkey, it will be difficult