Bolívia egyik legszegényebb városa, Potosí mellett fekszik az emberiség történetének egyik leggazdagabb ezüstbányája. A „Gazdag hegy" azonban ma már a földi poklot jelenti az ott dolgozó munkásoknak, akik ennek ellenére sem hagyják el a területet.
Bolívia egyik legszegényebb városa, Potosí mellett található a Cerro Rico, vagyis a „Gazdag Hegy", amely az emberiség történetének egyik leggazdagabb ezüstbányája. A bánya egykor a spanyol gyarmati birodalom legendás vagyonának forrása volt, mára azonban a földi poklot jelenti az ott dolgozó bányászoknak.
A bolíviai bányászok független, kézi szerszámokkal dolgozók a Gazdag Hegyen, vagyis szinte semmilyen hivatalos védelemben nem részesülnek. Mindeközben rosszul szellőző, sötét és veszélyes alagutakban dolgoznak, egy olyan bányászati területen, amely lassan süllyed és magába omlik. A helyi bányászok a Cerro Ricóban talált ezüstdarabokból élnek, ám ez elképesztő veszélyekkel jár – derül ki a Mining.com összefoglalójából.
A munka olyannyira megterhelő, hogy sokan egyenesen etanolt isznak, mielőtt belépnének az alagutakba. Emellett a helyi tudósítások szerint számos bányász kokalevelet rág, amelyet évszázadok óta használnak energiaforrásként az Andokban – és amely a kokain alapanyaga is.
„A mérgező gázok miatt egyszerűen lehetetlen koka nélkül dolgozni a bányában" – mondta Miguel Angel Delgadillo, aki 25 éve dolgozik a Cerro Ricóban. A levelet ugyanis a bányászok rágják, de nem nyelik le, így egyfajta „szűrőként" szolgál, de a hatását is így fejti ki. A kokacserje "rágás" egyébként nagyon elterjedt számos dél-amerikai országban, a kávé helyettesítőjeként használják.
Érdekesség, hogy a bányászok gyakran tartanak otthon (és munka közben maguknál) piros színű, ördögöt ábrázoló babákat. Ezek különleges szerencsehozó talizmánokként funkcionálnak, de még a bányák bejáratainál is gyakran látható az ördög képe. Delgadillo elmondta, amint a bányász belép az alagútba, azonnal hinni kezd az ördögben.Noha a Cerro Rico piramis alakú hegye hatalmas tiszteletnek örvend Bolíviában (az ország címerében is szerepel), illetve az UNESCO világörökség része, a területnek sötét és halálos története van. A spanyol uralom alatt ugyanis több millió ember (többnyire helyi őslakosok) haltak meg itt, szörnyű körülmények között.
Emellett csak idén 15 ember halt meg a Cerro Rico területén, főként alagútomlások következtében, azonban a tüdőbetegségek is súlyos kockázatot jelentenek.
Delgadillo elmondta, az emberek 15-16 éves korukban kezdenek el dolgozni a bányákban, a várható élettartam pedig nagyjából 45 év – jelentős részben a krónikus tüdőbetegségek kockázatai miatt.
Noha a halálesetek és az embertelen munkakörülmények miatt évek óta felmerül, hogy be kellene tiltani vagy legalábbis korlátozni kellene a bányászatot a területen, a hatóságok nehezen tudnak lépni.
A legfőbb probléma az, hogy ez még mindig viszonylag jól fizető munkának számít Dél-Amerika egyik legszegényebb országában.
"Ha ugyanis teljesen felszámolnák a helyi bányászatot, mintegy 30 ezer családot kellene áttelepíteni a területről és új munkalehetőségeket keresni számukra" – mondta Juan Tellez, Potosí kormányzójának tanácsadója. Hozzátette, „az emberek nem fognak elköltözni".
Ezt erősítették meg a Reutersnek a bányászok is, akik 17 szövetkezetbe tömörülve, kisüzemi rendszerben dolgoznak. A bányászok tehát nem terveznek továbbállni, mivel a Cerro Rico területén 150 bolivianót (kb. 8000 forint) kereshetnek naponta, ami magasabb, mint az országos minimálbér.
Az egyik megszólaló bányász szerint mindenképpen szükség lenne valamilyen kormányzati javaslatra ahhoz, hogy az emberek új munkalehetőségekkel máshová költözzenek.
