Hungary

Nagyot emelkedett a Mol és az OTP

Egész Európában és a tengerentúli tőzsdéken is jó a hangulat, közel 4 százalékkal erősödött a magyar részvényindex jelentős volumen mellett - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1217 pontos, 3,81 százalékos emelkedéssel, 33 150,26 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek a pénteki záráshoz képest.

A vezető részvények közül a legerősebb a Mol volt, közel 7 százalékos emelkedéssel, amely a reggel bejelentett részvény-visszavásárlási programnak köszönhető. Különösen erős volt még az OTP, amelynek árfolyama több mint 5 százalékkal nőtt, ez annak tudható be, hogy az egész európai bankszektor jelentős pluszban fejezheti be a napot. A Richter is erősödött, a Magyar Telekom gyengült, egyik papír esetében sem érkezett részvényspecifikus hír - mondta Török Lajos az MTI-nek.

A Mol 105 forinttal, 6,74 százalékkal 1664 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 455 forinttal, 5,06 százalékkal 9440 forintra nőtt, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 366,50 forintra csökkent, forgalma 167,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,97 százalékkal 6770 forintra emelkedett, a részvények forgalma 901,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3297,41 ponton zárt hétfőn, ez 33,96 pontos, 1,04 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Football news:

Miralem Pjanic: Sorry didn't trust the players at Juventus. It's a shame when people are judged incorrectly
Wenger on why he didn't mention Mourinho in the book: he Didn't want to talk about Jose, Klopp or Pepe because they are still working
The perfect project to lose money. An idea for dreamers. Tebas on the European Premier League
The Catalan authorities refused to postpone the referendum on a vote of no confidence in Bartomeu. It will be held on November 1-2
La Liga President on Messi's departure: It won't be a drama for us. And his reputation will suffer
Ronaldo is a fan of the UFC. Rooting for Khabib, training with Conor, signed up for all the top fighters
Only Milan have not lost points this season in the top 5 of the European leagues. Aston Villa lost 0:3 in the