Hungary

Nap végére elfogyott a lendület Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,18 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 38 751,98 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy iránykeresés jellemezte kedden a Budapesti Értéktőzsde kereskedését. A nap folyamán általában emelkedett a BUX-index, de a nap végére elfogyott a lendület, és minimális mínuszban zárt.

Hozzátette, a forgalom viszonylag alacsonyan alakult az elmúlt napokhoz képest. Kiemelte a Mol árfolyamát, amely jelentős emelkedést is fel tudott mutatni, a vártnál gyengébb finomítói marzsok nyilvánosságra kerülése után viszont gyengült a részvény a nap végére.

Török Lajos kiemelte, Európában kedvező volt a befektetői hangulat, a tengerentúlon történelmi csúcsokat értek el a részvény-indexek.

A Mol 2 forinttal, 0,10 százalékkal 2012 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 880 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,55 százalékkal 382 forintra gyengült, forgalma 182,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,77 százalékkal 7180 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3454,61 ponton zárt kedden, ez 14,40 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Football news:

Mourinho on Alli: There are dissatisfied people in any locker room. If one of my colleagues says that this is not the case, then I will not believe it
Ronaldo on Zlatan: I wouldn't play until I was 40, even if I didn't have injuries. He is unique
Danny Murphy: Liverpool's match against Manchester United will not be as dull as it was against Man City. I want them to take risks
Jamie Carragher: Liverpool and Manchester United are two of the biggest and most successful clubs in England. This will not change in 20-30 years
Abraham Grant: No one has contacted me from Chelsea. I believe that Lampard will do his job
Andrea Pirlo: Thanks to Conte, I wanted to become a coach. There is a lot of respect and sympathy between us
Gian Piero Gasperini: Miranchuk's goal is to find stability. I have to adapt to his characteristics