Hungary
This article was added by the user . TheWorldNews is not responsible for the content of the platform.

Ötmillió forintot kap a nő, akivel „ismétlődő szülés veszélye” miatt nem hosszabbítottak szerződést

A Kúria már korábban kimondta, hogy a munkáltató, egy országos állami szerv megsértette a nő egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Nagyjából 5 millió forintot fizet annak a nőnek egykori munkáltatója, akinek azért nem hosszabbították meg a szerződését, mert gyereket vállalt – adta hírül a Magyar Helsinki Bizottság. A jogvédő szervezet közlése szerint a munkáltató elismerte, hogy jogszerűtlenül járt el.

Az ügyben a Kúria már szeptemberben jogerős döntést hozott, amelyben megállapította az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését, és kimondta, hogy a nő az anyagása miatt veszítette el a munkáját egy országos állami szervnél. Ahogy akkor megírtuk, a nő 2015-től kapott határozott munkaidejű állást, másfél éves jogviszonyát pedig először gond nélkül meghosszabbították. Elutasították azonban, amikor gyereke megszületése után újra ezt kérelmezte. Akkor azzal biztatták, hogy próbáljon meg egy újabb állásra pályázni, ám ott sem járt sikerrel. A jogvédők szerint a munkaügyi osztály egyik munkatársa árulta el neki, hogy az egyik vezető szerint újra szülni fog, ezért nem kaphat munkát.

Szeptemberben a sérelemdíj összegéről nem született döntés, erről külön ítéletet kellett hozni. „Most a munkáltató és egykori munkavállalója megegyezett a kártérítés összegében. Karácsonyra jól jön majd a pénz a családnak. A pereskedés ezzel véget ért” – írta a Magyar Helsinki Bizottság.

„Minden szempontból elfogadhatatlan, hogy egy munkavállaló nőt az esetleges jövőbeli várandóssága miatt ne alkalmazzanak. Különösen súlyos ez a jogsértés, mert egy állami szervnél történt és több nő is áldozata lett. Sokat hallunk mostanság népességfogyásról, családvédelemről, babaváró támogatásról meg a nők kötelességéről. De jól látszik, az államnak a saját háza táján is akad tennivalója, hogy a szülő nőket és kismamákat ne érje hátrány” – idézte a szervezet közleménye a nőt képviselő Tóth Balázs ügyvédet.